Nyitókép: Facebook

Egy megható karácsonyi történet váratlan fordulata tartja lázban a briteket

Infostart / InfoRádió - Sárközi Mátyás (London)
2018. december 22. 17:21
Felháborodást keltett, hogy kiszállt egy nívós hotel egy előre megszervezett karácsonyi jótékonysági akcióból.

A 250 ezer lakosú észak-angliai ipar- és kikötőváros, Hull egy jómódú kávéház-tulajdonosának néhány éve a halál közelébe került a súlyos betegségben szenvedő felesége. Állapota szinte csodával határos módon fordult hirtelen jobbra. Az üzletember ezért hálát akart adni a gondviselésnek és karácsonykor 28 hajléktalant befizetett egy helyi szállodába két éjszakára. Idén is erre készült egy másik hotellel, de az hirtelen lemondta a már leelőlegezett foglalást.

A Britannia Royal hotel vezetősége nem kívánta kommentálni, miért nem fogadta be Carl Simpson pártfogoltjait karácsony két ünnepnapján.

A jótevő értetlenül fogadta az elutasítást, hiszen a hotel tudta, miről van szó, és az előleget is kifizették.

Tavaly nagyon hálásak voltak az utcáról összeszedett szerencsétlenek. Néhányuknak volt egy kis pénze, és abból távozáskor borravalót adtak a hotel személyzetének, egy csöves pedig felajánlotta, hogy hálából kiporszívózza az egész épületet. Volt köztük egy nő, akit előző nap úgy kellett leszedni a Humber folyó vasúti hídjáról, mert arra készült, hogy a vízbe veszejti magát.

A jótékony kávés a hotel lépése nyomán nagy gondba került, mert kevéssel karácsony előtt tele voltak a szállodák. Amikor híre ment a dolognak, több ezer üzenetet kapott, és jelentkezett többek között egy kislány, aki felajánlotta, hogy karácsonyra beköltözik az édesanyja hálószobája és az övét átadná egy hajléktalannak.

A történtekről hosszan vitatkoztak a brit újságolvasók és a BBC rádió hallgatói. Felvetették: vajon nem azért mondta-e le hirtelen a hotel a foglalást, mert megtudta, milyen tapasztalatai voltak a hajléktalanok befogadásával tavaly egy másik helyi szállodának? Elvégre, lehet hogy a csoport egyes tagjai túlságosan ápolatlanok voltak, vagy éppen alkoholisták.

Sokan vetették fel azt is, hogy bármilyen szépen hangzik, nem elég két napra meleg szobát, meleg vacsorát nyújtani a hajléktalanoknak, hogy azután, a karácsonyi ünnepek végeztével, visszaküldjék őket az utcai zugokba a zord észak-angol télbe.

A lemondás híre végül sokakat megmozgatott, újabb pénzbeli felajánlások érkeztek, és egy másik hotel is jelentkezett, amely fogadja a 28 hajléktalant. A csoport így a Doubletree Hiltonban tölthet el két éjszakát és részt vehet a karácsonyi vacsorán.