eur:
394.25
usd:
370.27
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Pixabay

Nagy szabotázsakcióktól félnek Németországban

A külföldi kémtevékenység és a szabotázs fokozódó veszélyére hívta fel a figyelmet a gyáriparosok országos szövetségének elnöke Berlinben, a belügyminisztérium gazdasági vezetők számára rendezett értekezletén. Hasonló szellemben nyilatkozott az ország belső biztonságáért felelős alkotmányvédelmi hivatal vezetője is.

A cégeknek az eddiginél jóval nagyobb mértékben kell gondoskodniuk termékeik gyártási folyamatának védelméről – jelentette ki Berlinben Günter Krings, és közölte, hogy helyesen teszik, ha felkészülnek a kibertámadásokra.

A belügyminisztérium államtitkára kiváltképpen azokat a vállalatokat intette, amelyek új technológiák felhasználásával állítják elő gyártmányaikat.

Günter Krings azon a konferencián szólalt fel, amelyet minisztériuma a gazdasági élet vezetői számára hívott össze. Beszédet mondott az ország belbiztonságáért felelős alkotmányvédelmi hivatal elnöke is, és nyíltan megnevezte Kínát és Oroszországot mint a törvénytelen adathalászat kezdeményezőjét. Hans-Georg Maaßen azonban hozzáfűzte azt is, hogy

a kibertámadásoknak szabotázscéljuk is lehet, amely politikai feszültség idején akár hadviselési meggondolást is szolgálhat.

Utalt arra is, hogy külföldi beruházások mögött a modern technológia titkainak kifürkészése és a birtokba vett vállalat esetleges versenyképességének megtörése állhat.

A gyáriparosok országos szövetségének elnöke is fokozott óvatosságra intette a gazdasági élet felelőseit, és ennek érdekében síkra szállt annak érdekében, hogy kiváltképpen az új technológiákra épülő gyártási folyamatok esetében igyekezzenek meggátolni az adathalászatot. Dieter Kemp hangoztatta, hogy a Made in Germany, azaz német gyártmány felirattal kínált termékek iránt csak akkor remélhető a nemzetközi kereslet fennmaradása, ha ezeknek az áruknak az előállítását kellőképpen védelmezik külső behatolásokkal szemben. A jelek szerint ezt a célt is szolgálja majd a kibervédelmi innovációs ügynökség, amelynek megalapítását a múlt héten jelentette be a kormány.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×