Nyitókép: Mészáros János

Tombol a kanyarójárvány, rendőrök segítenek az oltásban Szlovákiában

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. augusztus 13. 16:55
Már közel egy hónapja, hogy rendkívüli állapotot hirdettek a szlovákiai Nagymihályi járásban az utóbbi húsz év legnagyobb kanyarójárványa miatt. Eddig 400-an betegedtek meg, a szakemberek pedig csak óvatos becslésekbe mernek bocsátkozni a járvány visszahúzódását illetően.

A kanyarójárvány kirobbanása óta 268 beteget ápoltak a nagymihályi kórházban, és további 138-an szorultak ambuláns kezelésre. Nyolc páciens esetében a kanyarót tüdőgyulladás is követte, halálos áldozata azonban nem volt a járványnak. A betegség általában ott ütötte fel a fejét, ahol nem tartották be a higiéniai előírásokat. „Tekintettel arra, hogy

a betegség cseppfertőzéssel terjed, illetve, hogy helyváltoztatás, utazás közben általában nem tartják be az emberek az óvintézkedéseket, nem jelenthetjük ki, hogy csökkenne a járvány szintje“

– mondta Jozefína Kašová, a közegészségügyi hivatal munkatársa.

A kanyaró a Nagymihályi járás déli részében betegítette meg a legtöbb embert, de a Szobránci és a Tőketerebesi járásban is vannak betegek. Egy-egy eset előfordult Varannóban és Eperjesen is. Néhány egészségügyi alkalmazott is megfertőződött, az érintett kórházakban látogatási tilalom van érvényben.

Eddig több mint ezer embert oltottak be, valamint egyes helyeken, megtiltották a tömegrendezvények szervezését.

Ezt a tilalmat a napokban Ján Mikaš tiszti főorvos visszavonta Nagymihályban, más környékbeli településeken viszont továbbra is érvényben van az intézkedés.

A járvány megállításának érdekében további óvintézkedéseket is hoztak. Ezek közé tartozik a rendőrségi megfigyelés azokon a helyeken, amelyek a fertőzés gócpontjai lehetnek. Rendőrök segítenek a védőoltások beadásánál is. Szlovákiában húsz éve nem fordult elő kanyarós megbetegedés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem csitul a kanyarójárvány Kelet-Szlovákiában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást