Nyitókép: MILAN KAMMERMAYER

Újabb plágiumbotrány a cseh kormányban

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. július 27. 19:05
Ľubomír Metnar cseh védelmi miniszter lehet a nemrégiben megalakult Babiš-kabinet harmadik tagja, aki egyetemi szakdolgozatának vitatható részei miatt szintén távozásra kényszerülhet a kormányából. A tárcavezető ugyanakkor jelezte, hogy nem mond le. Tatiána Malá igazságügyi miniszternek és Petr Krcál munkaügyi és népjóléti miniszternek szintén plagizálás miatt kellett idő előtt felállni a bársonyszékből.

Ezúttal a cseh köztelevízió mutatott rá az újabb gyanús miniszteri szakdolgozatra, amelynek néhány részével kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy az nem a nemrégiben kinevezett Ľubomír Metnar védelmi miniszter saját munkája. Metnar a Kollektív beruházások című szakdolgozatát 2004-ben védte meg az Ostravai Egyetemen. A munka néhány részében alapvető módon hiányzik például a konkrét források megjelölése, amelyeket a szerző felhasznált és szabadon idéz. Ez a mai követelmények szerint lényeges hiányosságnak számít.

A miniszter elmondta, meglepték őt a televízió feltárásai, és megígérte, hogy miután személyesen újra áttanulmányozza a szakdolgozatát, nyilatkozni fog az ügyben. A tárcavezető a szerda estére tervezett szlovákiai útját is lemondta. Metnar a lesti katonai kiképzőközpontba látogatott volna. Az azonban nem ismert, hogy az elmaradt útnak köze van-e a szakdolgozatával kapcsolatban felmerült problémához.

Metnar pénteken jelezte, hogy nem mond le.

"Nem akartam csalni, de nyilvánvaló, hogy hibát követtem el"

- mondta. A diplomamunka megfelelő részeiben nincs megjelölve, hogy kitől származnak a szabadon átvett gondolatok, de a felhasznált forrás a munka végén meg van adva. A miniszter kiemelte: diplomamunkáját egykori egyeteme és két más szakértői csoport is megvizsgálta, és egyik sem találta plágiumnak. Az általa szabadon idézett szerző sem minősítette plágiumnak Metnar egykori eljárását, a miniszter ennek ellenére a sajtótájékoztatón nyilvánosan bocsánatot kért tőle, és elismerte, hogy hibázott.

Nem ez volt az első ilyen eset a frissen kinevezett miniszterek körében. A cseh közrádió Krónika című műsorának szerkesztői három héttel ezelőtt rántották le a leplet arról, hogy Tatiána Malá igazságügyi miniszter mindkét szakdolgozata tulajdonképpen plágium, mert azok eredetijét az interneten is megtalálták.

Malá azt ugyan elismerte, hogy szakdolgozataiban néhol elfelejtette feltüntetni a forrásanyagot, de a plágium vádját határozottan visszautasította. Ennek ellenére benyújtotta lemondását, amit Andrej Babiš kormányfő elfogadott. A miniszterelnök Malá helyére Jan Kněžíneket, a prágai Károly Egyetem jogtudósát jelölte az igazságügyi tárca élére. Petr Krcál munkaügyi és népjóléti miniszter ugyancsak emiatt távozott a pozíciójából, miután az ő ügye is nyilvánosságra került.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Újabb plágiumbotrány a cseh kormányban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást