Nyitókép: CRAIG LASSIG

Szigorít a határon Szlovákia

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. május 9. 16:06
Szlovákia szigorít az afrikai sertéspestis elleni óvintézkedéseken, mindenekelőtt a déli határ mentén. Minderre azt követően kerül sor, hogy a magyarországi hivatalok megerősítették a megbetegedés tényét, mintegy 30 kilométerre a szlovák határtól. Nagyjából ugyanilyen távolságban ezért a szlovák oldalon egy úgynevezett ütközőzónát alakítanak ki, melyben megszigorodnak az ellenőrzések.

Az Európai Unió tagállamaiban – Szlovákiát is beleértve – tilos az élő sertések, illetve a nem hőkezelt húskészítmények behozatala azokból a régiókból, ahol az afrikai sertéspestis felütötte a fejét. Szlovákia ezért a déli határ mentén szigorúbb intézkedéseket vezetnek be, a vadászterületeken pedig az egész éves ellenőrzés mellett etetési tilalmat is elrendelnek. Michal Feik, a földművelésügyi minisztérium szóvivője a sertéstenyésztők számára foganatosított szigorú feltételekre hívta fel a figyelmet.

„Mindenekelőtt biológiai védelemről van szó, és korlátok emeléséről, hogy ne kerüljön oda vadon élő állat, ahol háztáji tenyésztés folyik. Fontos, hogy amennyiben a tenyésztők elhullott vaddisznótetemet találnak vagy a háztájiban pusztul el egy állat, azt azonnal vessék alá állatorvosi vizsgálatnak” – tájékoztatott az agrártárca szóvivője.

A tenyészetekben fertőtlenítő pontokat alakítanak ki, és a gépjárműveket, valamint a személyállományt is ellenőrizni fogják. Ezeket az intézkedéseket viszont a schengeni határon nem tudják elvégezni, pedig Matúš Rajský, az Állattenyésztési Kutató Intézet munkatársa szerint az emberek is fontos tényezővé válhatnak a betegség átvitelében. „Természetes formában ez

a betegség évente csupán pár kilométerre terjed, de az emberek által akár 90 kilométeres óránkénti sebességgel is terjedhet”

– jegyezte meg Rajský.

Az afrikai sertéspestis elleni védelemre hamarosan a szlovák kormány is elkülönít egy összeget, de hogy mekkora tételről van szó, az egyelőre nem világos. A vadászok tavaly 80 ezer eurót kaptak az illetékes hivataloktól. A szakértők szerint Szlovákiában célszerű volna a vaddisznóállományt a felére csökkenteni. Anyagi ráfordítást igényelnek a laboratóriumi kivizsgálások, a dögégetők, akárcsak az elhullott példányok elszállítása és az utánuk történő fertőtlenítés is.