Nyitókép: ROMAN PILIPEJ

Szigorúan lép fel Trump Kínával szemben

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2018. március 20. 18:15
A korábbi összeg kétszeresét akarja büntetésként kiróni Kínára Donald Trump. Az amerikai elnök azt mondta: pénteken jelenti be a kínai termékekre kivetendő védővámok mértékét. Trump indoklása szerint ezzel fellép a szellemi termékek lopása ellen és az amerikai munkahelyek védelme érdekében.

A Washington Post című lap négy kormányzati illetékesre hivatkozva állítja azt, hogy évi 60 milliárd dollárnyi védővámmal akarja sújtani a kínai termékeket Donald Trump. Az amerikai elnök – annak ellenére, hogy baráti viszonyt alakított ki a Hszi Csin-ping kínai elnökkel – már régóta kampányolt Kína kereskedelmi politikája ellen.

Tanácsadói ajánlása szerint az amerikai kormány évi 30 milliárd dollárnyi védővámot vethetne ki a távol-keleti ország termékeire, ám kiszivárgott információk szerint Trump ennek dupláját akarja bejelenteni pénteken.

A csomag rendelkezései több mint 100 terméket érintenének.

Trump szerint ezeket úgy fejlesztették ki, hogy ipari titkokat loptak el amerikai cégektől, vagy azok átadására kényszerítették őket, hogy bejuthassanak a hatalmas kínai piacra.

Kommentátorok az amerikai cégekre is veszélyesnek minősítették az elnök tervét. Az utóbbi időben azonban Donald Trump bebizonyította, hogy kész egyoldalúan protekcionista lépéseket bevezetni, annak ellenére, hogy tanácsadói óvják az esetleges globális kereskedelmi háborútól.

A Kína elleni védővámokhoz azonban más lépésekhez képest megrögzötten ragaszkodik – utalt rá az elnök környezete. „Ez egy olyan elnök, aki ég a vágytól, hogy büntetővámokat vessen ki és lépése nem tűnik olyannak, ami számolna az amerikai érdekek védelmével” – mondta Phil Levy, ifjabb George Bush volt elnök egykori kereskedelmi tanácsadója.

A Post szerint a legtöbb amerikai cég osztja Trump negatív véleményét Kínáról, de sokan nem értenek egyet a módszereivel.

Az Amerikai-Kínai Kereskedelmi Kamara például azt mondta: a védővámok többet ártanak majd, mint használnak a szellemi termékek és az amerikai cégek védelme szempontjából. „Az üzlet megoldásokat akar látni, nem csak büntetést” – mondta John Frisbie, a tanács elnöke.

Hszi Csin-ping kínai elnök – akinek akár haláláig tartó kormányzását most szavazta meg a kommunista pártkongresszus – közben arra figyelmeztetett, „kész véres harcot vívni Kína ellenségeivel”. Hszi ezt ugyan a Kína befolyását korlátozni akaró Hong Kong-i és tajvani aktivistáknak címezte, de a nacionalista retorikát az amerikaiak ellen is felhasználhatja, ha elmérgesedik a kereskedelmi konfliktus.

Miközben az elnök fokozta a nacionalista szólamokat, miniszterelnökére, Li Ko-csiang-ra hárult, hogy megnyugtassa a világot. Li arra sürgette Washingtont, hogy “viselkedjen racionálisan” és ne akassza meg az acél-, technológiai és más cikkek kereskedelmét. Ezzel párhuzamosan azt ígérte, hogy Kína “méginkább nyitottabb az importra és a befektetésrekre”. “Nem akarunk kereskedelmi háborút, abban senki sem lehet győztes” – figyelmeztette burkoltan Trumpot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Trump duplán büntetné Kínát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást