Kitört a hekkerbotrány Németországban

Infostart / InfoRádió - Vincze András (München)
2018. március 1. 18:10
Berlinben nagy megütközést keltett, hogy hekkereknek sikerült behatolniuk a német kormányszervek számítógép rendszerébe - ráadásul nem először.

A törvényhozás informatikai bizottsága rendkívüli ülésen vár felvilágosítást a kormány hekkerelhárító szerveitől, valamint több minisztérium képviselőjétől. 

Az ellenzéki Szabaddemokrata Párt egyik vezetője úgy véli, hogy a berlini kormány nem védi kellőképpen informatikai rendszerét idegen behatolási kísérletekkel szemben. Marco Buschmann azt mondta, hogy a jelek szerint orosz hekkerek ki-be járnak a rendszerbe, és

kedvükre turkálnak a német kormány titkos adatai között.

Hasonló szellem nyilatkozott a zöldpárti frakcióvezető, Constantin von Notz, aki nemcsak a történtek maradéktalan feltárását követelte, hanem választ arra kérdésre is, hogy miként fordíthatnak milliókat olyan számítógéprendszerre, amelyhez illetéktelenek szabadon hozzáférhetnek. Azt is kérte, hogy hozzák nyilvánosságra, milyen adatokhoz fértek hozzá a hekkerek és kik bízták meg őket a behatolási feladattal. 

Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy hekkerek moszkvai megbízással hatoltak volna be a berlini külügyminisztérium Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos titkos adattárába. A Die Welt csütörtöki száma idézi az amerikai Fire-Eye nevű biztonsági szervezet szakértőjét, és ő már

az egész Európai Unió elleni átfogó kémkedésről beszélt.

Benjamin Read elmondta, szervezete már hónapok óta tapasztalja, hogy az APT28 néven ismert orosz hekkercsoport azon mesterkedik, hogy eredményesen tudjon behatolni az uniós tagállamok védelmi rendszerébe. Ugyanígy céljuk a külügyminisztériumok titkos adattárának meglékelése is.

A német törvényhozás számítógépes rendszerébe 2015-ben már be tudott hatolni az APT28, de ezt követően fokozták a biztonsági intézkedéseket. Tudósítók szerint a kibertámadás kivitelezői időközben finomítottak módszereiken, különben aligha tudtak volna beférkőzni a berlini kormány szigorúan őrzött titkos adattárába.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kitört a hekkerbotrány Németországban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást