A NATO így üzen Moszkvának: újabb európai főhadiszállás létesítését tervezik

Infostart / InfoRádió - Vincze András (München)
2018. február 9. 18:49
A NATO védelmi felkészültségének erősítésére az egykori nyugatnémet főváros, Bonn térségében újabb főhadiszállás létesítését tervezik, amelynek feladata a hadianyag és katonai egységek szállításának biztosítása lesz. Az intézkedést mintegy válasznak szánják Moszkva katonai demonstrációira.

A kommunizmus bukását követően a nyugati országok fokozatosan csökkentették hadseregeik létszámát és ezzel párhuzamosan a NATO védelmi felkészültsége is csorbát szenvedett. A moszkvai kormány mind hangosabb kardcsörtetése a kelet-nyugati feszültség kiújulását vonta maga után és ezért a NATO is szükségesnek vélte elrettentő erejének javítását.

Ennek keretében tervbe vették további főhadiszállás létesítését, amelyet Köln és Bonn között hoznának létre azzal a feladattal, hogy gondoskodjék az Észak-Atlanti Szövetség katonai egységeinek és fegyveres utánpótlásának szárazföldi valamint tengeri úton történő szállításáról mind Európában, mint pedig az amerikai és az európai földrész között.

Az új NATO főhadiszállás több száz alkalmazottat foglalkoztat majd és létrehozását a német védelmi miniszter, Ursula van der Leyen fogja ellenőrizni. A NATO jelenleg hét főhadiszállással rendelkezik, míg a hideg-háború idején közel 30 központban koordinálták a védelmi szervezet működését.

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésekor felszólította Washington szövetségeseit, hogy kövessék az Egyesült Államok példáját és nemzeti össztermelésük legalább 2 százalékát fordítsák védelmi célokra, mert csak így biztosítható az intézmény ütőképessége.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a közelmúltban hangsúlyozta, hogy olyan parancsnoki rendszerre van szükség, amely szavatolni tudja, hogy a fegyveres alakulatok hadifelszerelésükkel együtt a kellő időben a megfelelő helyen tudnak lenni. Moszkva fenyegetésének elhárítására egy ideje több ezer NATO katona állomásozik Lengyelországban és a balti államokban.

A Köln és Bonn közötti térségben tervezett új NATO főhadiszállás várhatóan nem tagozódik be a NATO eddigi parancsnoki rendszerébe, mert így a védelmi szövetség határain kívül eső bevetések is a hatáskörébe tartozhatnak.

Vincze András, Németország


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A NATO újabb európai főhadiszállás létesítését tervezi
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást