eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Új területet hódítana meg Kína

Új területet hódítana meg Kína

Kétmilliárd dolláros beruházással a mesterséges intelligenciát kutató parkot épít Kína. Az ország 2030-ra világvezető akar lenni a technológiában, és a Pekingben épülő park egy sor startup cégnek ad majd otthont.

Kína tavaly előtt kapcsolt rá a mesterséges intelligencia projektre, amikor sokak számára megalázó módon egy nyugatiak által épített számítógép legyőzte az ősi Go játék legjobb ázsiai versenyzőit.

Az országot irányító államtanács ezután adott ki egy dokumentumot, amelyben a mesterséges intelligencia több területét említve kimondja:

„2030-ra Kína legyen a világ első számú mesterséges intelligencia innovációs központja”.

Kommentátorok megjegyzik: a gazdagodás azoknak a kezében van, aki az emberiség által a jövőben használt technológiát megalkotják, majd licenszek által eladják a világ más országainak.

Peking emberi algoritmusok által vezérelt robotokkal akarja kutatni az óceánt és a sarkvidéket, és a technológiát felhasználva akarja forradalmasítani a jogszolgáltatást, a bizonyítékgyűjtést és még a betegek ellátását is.

Ebbe a politikába illeszkedik a Peking Menuku kerületében 2 milliárd dollárból épülő technológiai campus. Az ötletet kivitelező vállalkozás már egy sor hasonló telepet épített az ország más városaiban.

A cél az, hogy 400 technológiai vállalat folytasson majd fejlesztéseket az 550 ezer négyzetméteres területen. Várakozások szerint a létesítmények területén 5G-s mobilszolgáltatás lesz elérhető és egy úgynevezett szuperszámítógépet is odatelepítenek, amellyel a nagy adattömbök gyors mozgatását, felhőszolgáltatást, biometrikus azonosítást végeznek és az eszközt felhasználják a mesterséges intelligenciához kötődő, úgynevezett „gépi tanuláshoz”.

A kínai kormány nem először finanszíroz technológiai cégeket

  • 36 millió dollárral támogatta a szintén pekingi Innoway parkot, ahol több startup működik.
  • Sencsenben egy 120 ezer négyzetméteres ipartelepen működik egy sor technológiai cég – igaz, egy olyan szobor árnyékában, amelyen ez a mottó olvasható: „Kövesd a pártot, indítsd el a saját vállalkozásodat” – jegyzi meg a Quartz magazin.

Miközben a kínai mesterséges intelligencia cégek, például a SensTime és a Megvii részvényei az egekbe szöktek, a kínai netezők érdekes felfedezést tettek Hszi Csin-ping elnök újévi televíziós üzenetét figyelve: a könyvmolyként ismert elnök mögötti könyvespolcon felfedeztek két, a mesterséges intelligenciáról szóló kötetet.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×