Nem érzik magukat biztonságban a franciák

Infostart
2017. december 13. 13:44
Meghaladja a tízmilliót azoknak a franciáknak a száma, akik úgy nyilatkoznak, hogy nem érzik magukat biztonságban saját lakóhelyükön - derül ki egy a napokban közzétett felmérésből.

Drasztikusan megugrott azoknak a franciáknak az aránya, akik nem érzik magukat biztonságban. Az ezzel kapcsolatos kutatást egy furcsa nevet viselő kormányzati szervezet, „A bűnözés és azokra adott büntető válaszok nemzeti obszervatóriuma” készítette még az év első felében.

A napokban közzétett eredményekből az derül ki, hogy 21 százalékra nőtt azoknak a 14 évesnél idősebb francia állampolgároknak az aránya, akik aggódnak vagy kifejezetten félnek közvetlen lakóhelyükön a biztonságuk miatt. A fenti arány a tavaly mért 15 százalékhoz képest nem kevesebb, mint hat százalékos emelkedést jelez, ami konkrétan azt jelenti, hogy a 67 milliós lakosságból 10,8 millióan valamilyen módon fenyegetve érzik magukat.

A mélyinterjús felmérés egyik legijesztőbb adata talán az, hogy a megkérdezettek 32 százaléka azt mondta, 2017 során legalább egyszer szemtanúi voltak valamilyen súlyosan civilizálatlan megnyilvánulásnak vagy bűncselekménynek közvetlen lakónegyedükben vagy falujukban.

Ezek után nem meglepő, hogy a saját biztonságuk miatt aggódó válaszadók 43 százaléka úgy nyilatkozott, nem mernek egyedül közlekedni lakóhelyükön. A fenti helyzet miatt a nők 25 százaléka kifejezetten szenved, a férfiak aránya ebből a szempontból 16 százalékra rúg.

A felmérésből az is kiderül, hogy az előző évekhez képest a lakosság lényegesen komolyabban veszi a terrorfenyegetettséget is. Míg tavaly a franciák azonos mértékben, 30-30 százalékos arányban aggódtak a munkanélküliség, illetve a terrorizmus okozta bizonytalanság miatt, addig idén ez a trend teljesen megváltozott.

A munkanélküliséget elsődleges bizonytalansági forrásnak tartók aránya 23 százalékra csökkent, miközben a terrorizmust fő problémaként megjelölőké 32 százalékra emelkedett.

A kormány a felmérés jelezte aggodalmakra várhatóan már 2018-tól az úgynevezett „mindennapi biztonságra felügyelő rendőrség” felállításával készül válaszolni, ami amúgy is szerepelt Emmanuel Macron államfő választási ígéretei között.

Ez azt jelenti, hogy a városnegyedekbe kis létszámú rendőrörsöket telepítenek, amelyek feladata éppen a civilizálatlan viselkedések, illetve a kisebb jelentőségű, de az emberek mindennapjait megmérgező bűnözés visszaszorítása lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem érzik magukat biztonságban a franciák
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást