eur:
394.55
usd:
369.9
bux:
65248.03
2024. április 19. péntek Emma
Sorsdöntő napok Németországban

Sorsdöntő napok Németországban

Berlinben megkezdődött a Szociáldemokrata Párt három napra tervezett kongresszusa. A párt elnöksége hétfőn úgy határozott, hogy a 600 küldött többségi szavazással döntse el, helyesli-e az eddigi koalíció folytatását a Keresztényszociális és Kereszténydemokrata Unióval, vagy kész kisebbségi kormány támogatására, vagy ellenzéki pártként akar fellépni és ezáltal valószínűvé teszi újabb, előrehozott választás kiírását.

A szeptember 24-én tartott országos választást követően Martin Schulz többször is hangoztatta, hogy a vezetése alatt álló Szociáldemokrata Párt befejezettnek tekinti a koalíciót a két kereszténypárttal és ellenzékbe vonul. Angela Merkel kancellár ezután a Zöld- és a Szabaddemokrata Párttal próbált úgynevezett Jamaica-koalíciót létrehozni, de a tárgyalások zátonyra futottak.

Frank-Walter Steinmeier államelnök mindenképpen szeretné elkerülni az új, előrehozott választás megtartását, ezért az eddigi koalíció vezetőit arra ösztönözte, hogy pártjuk álláspontjának módosításával teremtsék meg a feltételeket stabil kormány létrehozására.

Miután Angela Merkel továbbra is elzárkózik kisebbségi kormány megalakítása elöl, most a Szociáldemokrata Párttól függ, hogy hajlandó lesz-e folytatni az együttműködést a két keresztény párttal.

Martin Schulz kongresszusi megnyitó beszédében a puhatolózó tárgyalások megkezdése mellett érvelt, rámutatva arra, hogy a tényleges koalíciós megbeszéléseket akkor fogják megkezdeni, ha a kereszténypártok beleegyeztek a szociáldemokraták azon követeléseinek támogatásába, mint nyugdíjak emelése, a nagy vagyonok megadóztatása, a magán egészségügyi biztosítás megszüntetése, és bevándorlási törvény előkészítése.

A párt ifjúsági tagozata határozottan elveti az együttműködést Angela Merkellel és a párt balszárnyát alkotó tömbhöz hasonlóan a szociáldemokraták gyászos szereplését a szeptember 24-i választáson is arra vezeti vissza, hogy az elmúlt négy évben távolról sem domborították ki kellőképpen a valódi szociáldemokrata elveket, következésképpen ezek érvényesítésére csakis határozott ellenzéki szerepben nyílik lehetőség.

Sorsdöntő napok Németországban

A párton belüli forrongás megmutatkozik abban is, hogy egyre több bírálat hangzik el Martin Schulz ellen, sőt egyes küldöttek attól sem riadnak vissza, hogy az elnök leváltását sürgessék.

Martin Schulz politikai jövőjéről csütörtök este szavaznak a kongresszusi küldöttek .

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×