60 ezer turista rekedt Balin

Infostart
2017. november 27. 16:11
Legmagasabb fokú a készültség az indonéziai turistaparadicsom, Bali szigetén, ahol egy vulkánkitörés miatt lezárták a nemzetközi repteret. Ennek nyomán közel 60 ezer turista ragadt a szigeten.

Balira látogatni – a sziget páratlan kultúrája miatt - különleges dolog, de több tízezer turistának most nem a spirituális élmény lesz a meghatározó emlék.

Az Agung tűzhányó várható kitörése miatt lezárták a nemzetközi repteret, ami közel 450 járatot és 60 ezer látogatót érint.

Az Agung már hónapok óta fokozottan aktív volt, de most sűrű fekete füst száll fel belőle, ami azonnali kitörésre utal.

A hamu mellett robbanásokat is hallani, és egyre több tüzet látni, ez arra utal, hogy jelentős kitörés várható – közölte az indonéz Nemzeti Katasztrófavédelmi Hivatal. Egy geológiai ügynökség közben azt jelentette, hogy most már magmakitöréseket is regisztráltak.

A hatóság távozásra sürgette a tűzhányó 10 km-es sugarában élő embereket.

Az Agungból származó hamu 6 kilométer magasra szállt fel és az indonéz légügynökség emiatt már korábban korlátozta a repülőgépek forgalmát. A sziget észak-keleti részén hamu borította be az autókat és az épületeket.

A katasztrófavédelmi ügynökség szerint a veszélyesnek mondott és a korábbinál nagyobb térségre kiterjesztett katasztrófaövezetből 100 ezer falusi lakost kellett kitelepíteni, de ezek fele még nem hagyta el otthonát. Ők inkább a maradást választották, mert nem akarják hátrahagyni jószágaikat. A hatóságok közölték, hogy átfésülik a térséget, és megpróbálják távozásra bírni, ha kell, erővel kitelepíteni őket.

A szörfölési lehetőségek és a sziget templomai évente 5 millió látogatót vonzanak Balira, de szeptember óta, amikor az Agung fokozottan aktívvá vált,

visszaesett a turisták száma.

A 3000 méter magas Agung legutóbb 1963-ban tört ki és a természeti csapás 1000 ember halálát okozta Balin.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
60 ezer turista rekedt Balin
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást