Mugabe maradna, most már pártja készül leváltani

Infostart
2017. november 20. 17:41
Alkotmányos vádeljárás indul a hatalomhoz makacsul ragaszkodó Robert Mugabe ellen. A 93 éves, elméletileg puccsal eltávolított autoriter vezető a tévében közölte: nem távozik. Hétfőn lejárt a lemondására adott határidő, és pártja lépéseket tesz az elmozdítására.

Most akkor mégis lemond a diktátor? – ezt találgatták és remélték sokan a zimbabwei fiatalabb generáció tagjai közül, akik szerint az egykori szabadságharcos hős tönkretette országukat.

Az egykori Rhodézia függetlenségében nagy szerepet játszó, most 93 éves Robert Mugabe elnök a múlt heti puccs után váratlanul megjelent a tévékamerák előtt, és nem is akárhogy: katonai parancsnokok vették körül, akik néhány napja még szégyenlősen azzal próbálkoztak, hogy félretolják a hatalomból.

Az elnök egy hosszú, trendi menedzsment kifejezésekkel megtűzdelt, de részben összefüggéstelen szöveget olvasott fel. Ennek lényege: marad a hatalomban, és levezényli pártja, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége - Hazafias Front (ZANU-PF) közelgő kongresszusát.

Sok zimbabweit sokkolt a beszéd, és az emberek láthatóan dühösek voltak.

Közben az eddig hűséges állampárt embereinek elegük lett a vezérből, és egy gyűlésen arról szavaztak, hogy „Mugabe elvtársat” megfosztják pártbeli posztjától. A küldöttek ultimátumot intéztek vezetőjükhöz, amelyben 24 órát adtak neki arra, hogy lemondjon vagy alkotmányos vádeljárást indítanak ellene.

Hétfőn reggel már arról érkezett hír, hogy Mugabe elfogadta a feltételeket és lemondó levelét fogalmazta. A hivatalos procedúra részeként a levelet el kell küldenie a parlament elnökének.

Magasrangú illetékesek azt mondták a CNN-nek, hogy a vasárnapi televíziós beszédre azért volt szükség, hogy az ország népe hallja: Mugabe elfogadja, hogy a hadsereg fellépése alkotmányos volt.

A forrás szerint cserébe teljes immunitást kap feleségével együtt, megtarthatja ingatlanjait és vagyonát. Mugabe felesége, Grace nemcsak amiatt lett népszerűtlen, hogy látványos módon az elnök utódjaként kezdte beállítani magát, hanem költekezése és különböző húzásai miatt, melyekkel rivális üzletembereket tolt félre.

Mugabe ugyanakkor a Zanu-PF által megszabott határidőig

nem nyújtotta be lemondását, ezért összehívták a tagságot, hogy lépéseket tegyenek a leváltására.

Tudósítók megjegyzik: Zimbabwe Afrika egyik erős gazdasága lehetne, viszonylag jól képzett munkaereje és természeti adottságai miatt. A Mugabe-éra idején azonban elharapózott a korrupció és rekordot döntött az infláció.