Elakadt a Jamaica-koalíció

Infostart
2017. november 17. 07:17
Berlinben eredetileg azt remélték, hogy csütörtök éjszaka közös nevezőre tud jutni a Jamaica-koalíció megalakításáról tárgyaló négy párt, azonban a tanácskozásokat hajnali négy órakor felfüggesztették, hogy néhány órás pihenő után, délben ismét folytassák.

A kancellár csütörtök még arra intette a négy párt, a vezetése alatt álló Kereszténydemokrata Unió, valamint a bajorországi Keresztényszociális Unió, a Zöldpárt és a Szabaddemokrata Párt küldötteit, hogy mindenképpen próbálják magukat beleélni tárgyalópartnereik helyzetébe. Ezzel arra utalt, hogy a Jamaica-koalíció csak akkor jöhet valóban létre, ha a négy párt vezetői által kialkudott kompromisszumot a tagság is jóvá hagyja.

Ugyanis, ha sikerül is közös nevezőre jutni az immár hetek óta folyó alkudozásokon, a végső döntés a négy párt kongresszusán dől el és csak ezután kezdődhet a tényleges, immár tárcák elosztásáról is határozó tanácskozás.

Azonban mint az elmúlt éjszaka eseményei is bizonyítják, eddig az előkészítő megbeszéléseken sem tudtak megfelelő módon előrelépni, a kizárólag Bajorországban működő Keresztényszociális Unió köti az ebet a karóhoz a migráció, kiváltképpen a családösszevonás kérdésében, annak ellenére, hogy a Zöldpárt ezen a téren a jelek szerint komoly kompromisszumkészségről tett tanúságot.

Ugyanígy a környezetvédelem, ezen belül a szénenergia felhasználása terén is távol állnak még a vélemények és annak ellenére, hogy hajnalban a tárgyalócsoportok vezetői immár csupán szűk körben több órán át próbálták még egyszer közelíteni álláspontjaikat, képtelen voltak előrelépni, ezért berekesztették az egyre fáradtabban folytatott tusakodást és közölték, hogy ma délután újabb erőfeszítést tesznek a Jamaica-koalíció létrehozására.