"Nagyrészt igazak a volt brit kém állításai Trumpról"

Infostart
2017. november 16. 18:52
„Jobbára igaz” – ezt állítja az elhíresült Trump-dossziéról az anyag összeállításában fontos szerepet játszó volt brit kém. A Trump-csapat és Moszkva állítólagos összejátszását taglaló állítások között volt olyan is, amely az akkor még üzletember Donald Trump állítólagos moszkvai szexuális kicsapongásait taglalta.

„70-90 százalékban pontos”, amit Chris Steele, a brit hírszerzés volt ügynöke állít Donald Trumpról. Ez olvasható a Nagy-Britanniában a volt MI6 kémről szóló, most megjelent, „Összejátszás: hogyan segítette győzelemre Oroszország Donald Trumpot” című könyvben.

A Guardian szerint Steele azt mondta barátainak:

a tények őt fogják igazolni.

A volt ügynök úgy állította be magát, mint aki kiterjedt orosz kapcsolatokkal rendelkezik, amelyeket három évtized alatt épített fel.

„30 éve foglalkozom ezzel az országgal. Miért találnék ki ilyesmit?” – érvelt saját szavahihetősége mellett.

Az amerikai hírszerzési szervek hittek is neki, és a CIA és az FBI is felhasználta a dossziét.

Az elnök stábja szerint azonban a rivális demokraták egy ügyvédi irodán keresztül finanszírozták Steele adatgyűjtését, ami így felveti azt a vádat, hogy Trump ellen ugyanúgy próbáltak kompromittáló információhoz jutni, ahogy a demokratákról kiszivárogtatott kínos anyagok segítették a későbbi elnököt.

Az Independent című lap megjegyzi, hogy Steele többszáz jelentést küldött Oroszországról és Ukrajnáról, s ezek némelyike az amerikai kormány legmagasabb szintjeire is eljutott, így John Kerry volt külügyminiszterhez is.

A Trump-dossziét ennek a hírszerző munkának a forrásaira építette. Ezek a források – állítása szerint – például azt mondták, hogy az orosz hírszerzésnek kompromittáló anyagai vannak az elnökről, amivel zsarolhatja őt. A „kompromatban” megtalálhatók például Trump állítólagos 2013-as moszkvai szexuális kicsapongásairól készült videók.

Steele további állításai szerint

"Trump aktívan együttműködött az orosz hírszerzéssel, hogy a javára dőljön el a 2016-os elnökválasztás".

Habár ezekben az ügyekben több vizsgálat is folyik az Egyesült Államokban, konkrét bizonyítékok még nem kerültek napvilágra. Amerikai hírszerzési körökben mindenesetre Steele egyre nagyobb megbecsülést élvez. A 2016-os elnökválasztás előtt – amikor először figyelmeztette az FBI-t – először még nem vették komolyan.

Maga Donald Trump álhírnek titulálta Steele állításait.