eur:
395.08
usd:
365.93
bux:
65340.3
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Mire lehet számítani a Jamaica-koalíciótól?

Mire lehet számítani a Jamaica-koalíciótól?

A német kancellár ugyan az Európai Unió Tallinnban rendezett csúcsértekezletén vesz rész, de az új kormány létrehozására irányuló megbeszélések távollétében is folytatódnak. Tudósítónk arra keresett választ, hogy milyen kihatással lehet a német gazdaságra és pénzpolitikára, ha Angela Merkelnek sikerül létrehoznia a négy párti Jamaica-koalíciót.

Angela Merkel elismeréssel méltatta a francia államfő reformtervét az Európai Unió működésének átalakítására, valamint az Európai Bizottság elnökének hasonló célzatú újító javaslatait.

Álláspontjával azonban a kancellár szembe került a koalíciós tárgyaláson résztvevő liberálisokkal, akik inkább korlátozni szeretnék az unió befolyását Berlin politikájára.

A valutaegységbe tömörült országok fizetőeszköze, az euró árfolyama az amerikai dollárhoz viszonyítva már a német választás kimenetelének közzététele után jelentősen meggyengült. Noha időközben némileg erősödött az euró, pénzügyi körök szerint a közös valuta árfolyamának alakulására komoly befolyást gyakorol a koalíciós tárgyalások menete Berlinben.

A német bankok örömmel fogadnák, ha a kereszténypártokból, a zöld-, valamint a szabaddemokrata párt együtt lépne kormányra,

mert egyiknek programjában sem szerepelt a pénzügyek szigorítása, és az ezen a téren várható liberalizálás előnyösen érintené a bankok működését.

A német gazdasági élet egyik pillérének tekintett autóipar abban reménykedik, hogy a koalíciós szerződésben a Zöldpárt eltekint eddigi követelésétől, amely a dízel- vagy benzinmeghajtású gépkocsik forgalmazásának legkésőbb 2030-ban történő betiltására irányul. A Commerzbank vezető közgazdásza feltételezi olyan kompromisszum létrejöttét, amelyben

a kereszténypártok és liberálisok késznek mutatkoznak az elektromos autók nagyvonalú állami támogatására.

A zöldekkel való megállapodást szolgálhatná a környezetvédők részéről már jó ideje szorgalmazott szénerőművek leállításának felgyorsítása is, amit a kancellár a közelmúltban még egyáltalán nem tekintett sürgető problémának. Az Uniper Energiakonszern igazgatója, Klaus Schäfer ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy már kizárólag egy új szénerőmű üzembe helyezését tervezik, és ezt követően a régi típusú áramtermelő erőműveket amúgyis fokozatosan leállítják.

A Jamaica-koalícióban résztvevő valamennyi párt választási programjában szinte egybehangzóan szerepel az emberekre nehezedő adóterhek csökkentése, és ez az egyébként is felfelé ívelő vásárlási kedv további buzdítását eredményezné.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×