Vannak, akiket luxusba fújt a hurrikán

Infostart
2017. szeptember 13. 08:29
Akár 70 milliárd dolláros kárt is okozhatott a Harvey és Irma hurrikán - mondja egy biztosítócég. A Hiscox vezetése szerint az idei év az egyik legrosszabb a természeti csapások szempontjából. Közben Floridában visszaengedték otthonaikba a déli szigetek lakóinak egy részét.

50 és 70 milliárd dollárnyi összeget kell majd kifizetni a biztosítóknak a Harvey és Irma hurrikánok pusztítása nyomán – ezt jósolta Bronek Masojada, a Hiscox biztosítócég vezérigazgatója.

A biztosító főnöke szerint Harvey okozta a kisebb kárt – 20-30 milliárd dollárnyit – míg Irma valamivel többet, 30-40 milliárdnyit.

Hasonló becslést tett közzé az egyik versenytárs, az RMS.

A sokkoló pusztítás ellenére a Irma kevesebb kárt okozott, mint számítottak rá, így meglepő módon a tőzsdéken emelkedtek a biztosítócégek papírjai.

Az egyéb, gazdasági károk ugyanakkor jóval magasabbak, azokat 200 és 300 milliárd dollár közöttire becsülik.

A biztosító vezetője azt is elárulta, hogy a texasi Houstonban csak minden hatodik háztulajdonos rendelkezett biztosítással. Azt jósolta, hogy az események nyomán az Egyesült Államok egész területén

emelkedni fog a lakásbiztosítások ára.

A Florida déli partvidékén található Keys szigetcsoport házainak negyede megsemmisült, míg 65 százaléka súlyosan károsodott.

Közben kedden visszaengedték a körzetbe a lakosok egy részét – akik most azzal szembesültek, hogy

a hatalmas szelek szabályosan összehajtogatták a házaikat.

Irma legkevesebb 43 ember életét követelte a karibi térségben, míg Floridában eddig 11 halottról tudnak.

A hatóságok megengedték a hazatérést Miami Beach 90 ezer lakosának is, de azt mondták: nem feltétlenül jó ötlet otthon maradni. Floridában kedden is több mint 6 és félmillió otthon és vállalkozás volt áram nélkül.

Közben az állam központi részén található orlandói Disney World vidámpark közölte, hogy ismét megnyitja kapuit a vendégek előtt, annak ellenére, hogy jó pár transzformátora felrobbant a viharban.

Éles bírálat érte ugyanakkor a brit kormányt – az egyik terület, Anguilla volt igazságügyminisztere megalázónak nevezte az anyaország által juttatott segélyt és azt mondta: valószínűleg azért fukarkodnak, mert szégyellik, hogy adóparadicsomokat tartottak fent a térségben. A londoni kormány 32 millió fontot utalt ki, miközben több szigetlakó azt mondta: lakhatatlanná váltak a területek. Mivel a pénzből 28 milliót már elköltöttek, a volt illetékes megjegyezte: jó ha egy iskola felépítésére elég lesz a maradék.

Mindeközben legalább egy helyen biztosan jól érzik magukat a térségben rekedt emberek. A Norwegian Escape óceánjáró luxushajó utasai inkább azt választották, hogy

a nyílt tengeren maradnak, mintsem partra szálljanak Miamiban.

Cserébe a személyzet korlátlan mennyiségű étellel és itallal szórakoztatja őket. A hajó egy darabig nem is tud visszatérni, mivel Miami kikötőjében is kárt okozott a példátlan vihar. A cég más hajói ugyanakkor részt vesznek a térség lakosainak segélyezésében.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vannak, akiket luxusba fújt a hurrikán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást