eur:
394.08
usd:
364.99
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Felpezsdült a választási kampány: létezik-e német kultúra?

Az elmúlt években a migránsokkal kapcsolatban többször is borzolta a kedélyeket az úgynevezett német irányadó kultúra, a Leitkultur. Ezúttal a választási kampányt pezsdítette fel, ugyanis a távozó nagykoalícióban résztvevő szociáldemokrata párt egyik alelnöke, a már Hamburgban született, de török származású Ajdán Özogúz egy interjúban tagadta a német kultúra létezését és úgy vélte, hogy csupán német nyelv létezik.

Az Alternatíva Németország számára elnevezésű és AfD betűszóval jelölt jobboldali párt egyik vezetője, Alexander Gauland egy választási beszédében hangoztatta, nem kívánta Ajdán Özogúz szociáldemokrata politikus erőszakos eltávolítását Németországból, hanem csupán azt ajánlotta a szociáldemokrata párt török származású alelnökének, hogy menjen olyan országba, ahol többet tud a helyi kultúráról, mint a németről.

Alexander Gauland kijelentése utalás Ajdán Özogúz azon cikkére, amelyet a baloldali beállítottságú Tagesspiegel című lap közölt. Ebben az integrációs kérdésekkel megbízott berlini államtitkár azt fejtegette, hogy a német nyelven túl semmi jelét sem tapasztalta a német kultúrának. Ajdán Özogúz utalt arra is, hogy a német társadalmat elsősorban a bevándorlás alakította, amely sokszínűséggel járt és ebből azt a következtetést vonta le, hogy nem kell tartani az idegenek betelepedésével járó sokféleségtől.

A szociáldemokrata politikus a Tagesspiegelben megjelent írásában ostorozta azokat a törekvéseket is, amelyek arra irányulnak, hogy a bevándorlókat ne csak integrálják, hanem tegyék jó németekké is. Ajdán Özogúz Hamburgban török bevándorlók leányaként született, a hamburgi egyetemen angol- és spanyolszakon végzett, két bátyjából pedig mérnök lett. A család nem gyakorolta az iszlám vallást és Ajdán Özogúz idővel teljesen beilleszkedett, férje német és ugyancsak szociáldemokrata politikus. Két fivére nem ezt az utat járta be, egyikük Muzulmán Piac elnevezéssel iszlám honlapot indított el, amely segíti összehozni a hasonló gondolkodású és nem egyszer szélsőséges eszméket követő olvasókat, ezért a német belügyi szervek megfigyelés alatt tartják a honlapot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×