Bugár Béla: "A jelenlegi kormánynak nincs alternatívája"

Infostart
2017. augusztus 9. 10:18
A Szlovákiában hétfőn kirobbant koalíciós válság kapcsán Bugár Béla, a kormánypárti Híd elnöke leszögezte, nem lesznek előre hozott választások Szlovákiában. A kedd délelőttre összehívott Koalíciós Tanácson a három kormánypárt elnöke megegyezett abban, hogy továbbra is együtt folytatják a kormányzást.

Miután Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke tegnap felmondta a koalíciós szerződést, a ma délelőttre összehívott Koalíciós Tanácson a három kormánypárt elnöke egyetértett abban, hogy a jelenlegi kormánynak nincs alternatívája. A tanácskozásról Bugár Béla, a Híd elnöke tájékoztatott, aki szerint eltökéltek abban, hogy továbbra is együtt kormányozzanak. Bugár elmondta még, hogy a mintegy másfél óráig tartó megbeszélésen meghallgatták egymás véleményét, ezek alapján elemzik a helyzetet és pénteken ismét találkoznak.

 Arra a kérdésre, hogy lesznek-e a kormányban személyi változások, úgy válaszolt, nem látja elérkezettnek az időt ahhoz, hogy átrendezzék a kormánykoalíción belüli erőviszonyokat. Hiszen – mint mondta – nem történt semmi olyan, ami miatt bármelyik koalíciós párt „az erő szempontjából valamilyen elmozdulást tanúsított volna”. A Híd elnöke mindössze annyit emelt még ki a mai találkozó kapcsán, hogy az őszinte volt.

 Az előzmények közé tartozik, hogy Andrej Danko szerint át kell gondolni és írni a koalíciós szerződést. Az SNS elnöke át akarja alakítani a koalíción belüli erőviszonyokat és az alapvető játékszabályokat is, valamint meg akarja határozni az új prioritásokat, amelyek alapján össze lehet állítani az új állami költségvetést.

 „Új kihívásokra kell összpontosítani, amelyeket bele kell építeni a koalíciós szerződésbe és az új kormányprogramba” – állítja Danko a sajtófőnöke által kiadott tájékoztatás alapján. Ezzel kapcsolatban Bugár Béla megjegyezte: „Nem tudom, miért, de Andrej Danko úgy érezte, hogy neki ezt meg kell lépni. Viszont, ha így érzett, akkor előbb tudathatta volna a koalíciós partnerekkel, mit akar, és csak utána szólhatott volna róla a sajtónak. Itt viszont fordítva történtek a dolgok, előbb szólt a sajtónak, aztán persze elkezdődtek az üzengetések. Felnőtt politikusok nem így viselkednek” – jegyezte meg a Híd elnöke.

 Politológusok szerint

viszonylag kicsi a valószínűsége annak, hogy Andrej Danko lépése a koalíció végét jelenti.

A pártelnök lépését többen csak trükknek vélik, amivel el akarja terelni a figyelmet az SNS hatáskörébe tartozó oktatási minisztérium legutóbbi botrányairól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bugár Béla: "A jelenlegi kormánynak nincs alternatívája
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást