Trump kezdi elveszteni a türelmét

Infostart
2017. június 28. 19:52
Hiába méltatta az utóbbi időben a kínai elnököt, most már kezdi elveszíteni türelmét és kereskedelmi korlátozásokra készül Donald Trump - erről beszélt név nélkül az elnöki stáb három tagja a Reutersnek.

Trump kezdi elveszíteni a türelmét, amiért Kína látszólag nem teszi azt, amit Washington elvár Észak-Korea és a kétoldalú kereskedelem ügyében, ezért lehetséges kereskedelmi lépéseket fontolgat ellene. Erről beszélt az amerikai elnöki stáb három magasrangú illetékese a Reuters hírügynökségnek. Az, hogy nevük elhallgatását kérték, minden bizonnyal csak arra jó, hogy „burkoltan” figyelmeztessék Kínát:

valami készül Washingtonban.

De hogyan is csaphat oda a Fehér Ház ura a rivális nagyhatalomnak, akivel kutya-macska viszonyban van?

A források szerint azt fontolgatja, hogy

védővámot vet ki a kínai acélimportra.

Hozzátették ugyanakkor, hogy a kormányzaton belül nincs egyetértés arról, hogyan alakítsák a viszonyt az ázsiai nagyhatalommal és nem említették meg a többi lehetséges büntetőlépést. Ezen a héten nem várható döntés – tették hozzá.

Az Egyesült Államokban már így is tucatnyi rendelkezés akadályozza, hogy a kínai exportőrök dömpingáron vigyék be az acélt vagy hogy állami támogatást használjanak fel. Így a kínaiak részesedése viszonylag alacsony a piacon.

Trumpot az amerikai ipar és dolgozók védelméről tett és Kínával szembehelyezkedő választási ígéretei hajtják – mondta az egyik illetékes.

Hozzátette, hogy Észak-Korea kérdésében az elnök úgy látja: elég esélyt adott Pekingnek hogy eredményeket érjen el és megrendszabályozza szövetségesét, de ami történt, az nem elégséges.

Washington azért gyakorolt nyomást Kínára, hogy az állítsa le Észak-Korea veszélyesnek mondott rakéta- és atomprogramját. A phenjani rezsim például most már azt állítja, hogy atomfegyverei elérhetik Japánt.

„Nem sokat tettek. És ha Trump nem kapja meg, ami kell neki, akkor folytatnia kell programját a kereskedelem és Észak-Korea kérdésében” – utalt a fehérházi illetékes Kína szerepére, bár Trump a Twitteren épp azt írta:

„nem volt eredmény, de legalább tudom, Kína megpróbálta!”

A mostani, kemény üzenet épp akkor hangzott el, amikor Kínába érkezett az új amerikai nagykövet, aki Pekingben viszont arról beszélt: remélik, hogy együtt tudnak működni.

Trumpnak ugyanakkor most határozottnak kell mutatkoznia, különösen annak fényében, hogy szabadon engedése után meghalt az észak-koreaiak által 17 hónapig őrizetben tartott amerikai diák, Otto Warmbier.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Trump kezdi elveszteni a türelmét
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást