Fordulat: ezt gondolják a szlovákok az Európai Unióról

Infostart
2017. június 27. 18:03
Már nemcsak Robert Fico szlovák miniszterelnök mondja azt, hogy Szlovákia az Európai Unió magjához akar tartozni, hanem egy új felmérés szerint a lakosság több mint kétharmada is ezt a véleményt osztja. A megkérdezettek 69,3 százaléka megerősítette: az országnak szorosan együtt kellene működnie a legfejlettebb európai országokkal.

A szlovákok 69,3 százaléka szerint Szlovákiának az Európai Unió magjához kellene tartoznia, tehát a tömörülés legfejlettebb, A-kategóriás tagállamaival kellene szorosan együttműködnie.

A közvélemény-kutatást a Polis Slovakia ügynökség készítette június 13-a és 19-e között, amely során 1208 felnőtt véleményét mérték fel.

A válaszadóknak két kérdést tettek fel az elemzők. Ebből az első így hangzott:

„Ön szerint Szlovákiának az Európai Unió magja felé kellene venni az irányt, azaz szorosan együtt kellene működnie a legfejlettebb, A-kategóriás országokkal?”

Erre a megkérdezettek 32,4 százaléka válaszolt egyértelműen igennel, 36,9 százalékuk pedig azt mondta, inkább igen. Összesítve ez azt jelenti, hogy a polgárok 69,3 százaléka szeretné, ha az Európai Unió kétsebességessé válása esetén Szlovákia az unió magjába tartozna.

Arról, hogy egy ilyen forgatókönyv esetén Szlovákiának hol lenne a helye Európában, Robert Fico miniszterelnök már több alkalommal is kifejtette a véleményét. A kormányfő a hónap elején is történelmi esélyként emlegette a mélyebb integráció lehetőségét, és azt mondta, az országnak nem a depóban a helye, hanem fel kell szállnia az uniós expresszre. Fico kijelentette, még akkor is a maghoz tartozás lesz az elsődleges Szlovákia számára, ha ennek a V4-es együttműködés látja kárát.

Robert Fico véleményének ellentmondó álláspontot képvisel az a Richard Sulík, aki európai parlamenti képviselőként, és az ellenzék liberális vezetőjeként azt mondja, az unió első osztálya nagyon kétes dolog, és veszélyesnek tartja, hogy a miniszterelnök ismételgeti, hogy csak az jelenthet az ország számára megoldást, ha ott lesz az elit között. Sulík szerint az országnak nem kellene minden áron a mag felé igyekeznie, mert az unió legfejlettebb államai nem az A-kategóriát jelentik.

A Polis felmérése azonban azt mutatja, hogy a szlovák lakosság nem osztja a liberális pártvezető érveit. A megkérdezettek 58,3 százaléka nem ért egyet az euroszkeptikus Richard Sulíkkal, aki úgy véli, az EU magjához tartozni azt jelentené, hogy Szlovákiának el kellene fogadnia a menekültkvóta-rendszert, ami az életminőség csökkenésével járna.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az EU magjában érezné jól magát a szlovák lakosság
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást