Fügeligetből kék oázisba költöznek a német katonák

Infostart
2017. június 22. 15:55
Berlinben a törvényhozás elsöprő többséggel megszavazta annak a német légi egységnek az átköltöztetését Jordániába, amely eddig a dél-kelet-törökországi Incirlikben lévő NATO-támaszpontról hajtott végre felderítő repüléseket az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet szíriai és iraki állásai felett. A döntést az váltotta ki, hogy az ankarai kormány nem tette lehetővé a berlini képviselőház tagjai számára a légi egység meglátogatását.

Az Incirlikben állomásozó 250 német katona már megkezdte az előkészületet az átköltözésre Jordániába. A berlini védelmi minisztérium közlése szerint ősszel már a nyolc tornádó típusú vadászgép is bevethető lesz az Ammantól mintegy 80 kilométerre keletre fekvő Al-Asrak légi támaszpontról. Al-Asrak kék oázist jelent, míg Incirlik törökül fügeligetnek felel meg.

A német törvényhozás azért döntött a légi egység áttelepítése mellett, mert Ankara nem engedélyezte a berlini képviselőház tagjai számára, hogy felkeressék Incirliket, így nem maradt más hátra, mint a katonák átköltöztetése.

Védelmi szakértök szerint ezáltal

kiküszöbölhetik a NATO-n belüli feszültséget,

mert a tavaly nyári törökországi államcsínykísérlet után sok török katonatiszt, valamint magasrangú állami alkalmazott német földön keresett menedéket, és ez végképp szembe állította Recep Tayyip Erdogan elnököt a berlini kormánnyal.

A német törvényhozás szerdai szavazása során a felszólalók hangsúlyozták, hogy a német véderő úgynevezett parlamenti hadsereg, amely felett a törvényhozás rendelkezik, ezért mindenképpen biztosítani kell, hogy a képviselők felkereshessék a külföldön szolgáló egységeket. Miután ezt Ursula von der Leyen védelmi miniszter sem tudta elérni törökországi tárgyalásain, nem maradt más választás, mint az incirliki NATO-támaszpont elhagyása.

Az Egyesült Államok irányítása alatt a NATO keretében folyó katonai akció célja az Iszlám Állam letörése. Az akcióban a nyolc német tornádó tipusú vadászgép felderítő szolgálatot teljesít Irak és Szíria légterében.