eur:
394.93
usd:
370.56
bux:
65090.71
2024. április 19. péntek Emma
Fico állítja, menekültügyben nem kötött titkos szövetséget Brüsszellel

Fico állítja, menekültügyben nem kötött titkos szövetséget Brüsszellel

Robert Fico szlovák kormányfő tagadja, hogy titkos szövetséget kötött volna Brüsszellel, amiért az Európai Bizottság nem indított kötelezettségszegési eljárást Szlovákiával szemben, mert nem hajlandó végrehajtani az illegális bevándorlók kötelező betelepítéséről szóló kvótadöntést.

Bár Magyarország mellett Szlovákia is megtámadta az Európai Unió bíróságán a kvótahatározatot, a bizottság tájékoztatása szerint Pozsony februárban több menedékkérőt is befogadott Olaszországból és Görögországból, májusban pedig újabb felajánlást tett, így az ország ellen nem indult kötelezettségszegési eljárás.

Robert Fico miniszterelnököt meglepte, hogy a bizottság Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot választotta ki, és ellenük eljárást indított.

Szerinte az Európai Bizottság független, vagyis Szlovákia nem befolyásolhatja a döntéseit. Egyúttal leszögezte, továbbra is kitart amellett, hogy a kötelező kvóták teljes kudarcnak számítanak, és a jövőben is ragaszkodni fog ehhez az álláspontjához.

„Mindezt az is bizonyítja, hogy a 160 ezer migráns közül csak 18 ezret helyeztek át”

– jegyezte meg Fico.

A miniszterelnök hozzátette: Szlovákia 149 szír keresztényt fogadott be, akik közül 87 jelenleg is az ország területén tartózkodik, 3 gyermek már Szlovákiában született, a többiek pedig visszatértek Irakba.

Fico megjegyezte:

az Európai Bizottság valószínűleg azért nem indított eljárást Szlovákia ellen, mert a 18 ezer főből számolta ki az országra eső kvótát.

Robert Fico Szlovákia tavaly betöltött uniós elnöksége során alternatív megoldásként kínálta fel az úgynevezett rugalmas szolidaritást a menekültválság megoldására. Ennek keretében Pozsony hajlandó lenne ideiglenesen menekülttáborokban elhelyezni a migránsokat addig, amíg kérvényeiket más országok nem bírálják el, illetve anyagilag hozzájárulna más országokban létesített táborok üzemeltetéséhez.

Fico állítja, menekültügyben nem kötött titkos szövetséget Brüsszellel

A szlovák belügyi tárca a héten bejelentette, szükség esetén kész meghosszabbítani a júliusban lejáró együttműködési megállapodást Ausztriával, melynek értelmében közel két év alatt a bősi menekültszálláson több mint 1200 osztrák menedékjogért folyamodó személyt helyeztek el. A belügy tájékoztatása szerint Robert Kaliňák belügyminiszter erről a témáról a Salzburgi Fórum jövő héten zajló budapesti ülésén tárgyal majd osztrák kollégájával.

Cecilia Wikström svéd európai parlamenti képviselő, az európai menekültügyi helyzetről szóló jelentés kidolgozója Fico rugalmas szolidaritását abszurdnak nevezte, s közölte,

az új stratégiában ez a javaslat pontosan ott kapott helyet, ahova való, a szemétkosárban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×