Kiakadtak a fuvarozók a nyugati „pihentetésen”

Infostart
2017. május 29. 21:21
Új korlátozásokat vezettek be a kamionsofőrök számára Németországban. Az új előírás szerint a hat levezett nap után járó kötelező 45 órás pihenőidőt a kamion vezetője nem töltheti a kamion hálókabinjában, hanem hotelbe vagy más pihenőhelyre kell vonulnia. A szlovák fuvarozótársaságok vezetői tiltakoznak az új rend ellen.

A németek azzal érvelnek, hogy ezáltal biztonságosabbá válik a közlekedés, és a sofőrök is jobban kipihenhetik magukat. A szlovák fuvarozók viszont azt állítják, a németek a szabályt megalkották, de annak betartását már nem teszik lehetővé a sofőrök számára, s ha valaki nem tartja be a megszabott helyen a pihenőidőt, kemény bírságra számíthat.

Minden egyes kabinban eltöltött pihenőóráért 60 eurós bírság jár a sofőrnek, 180 euró pedig a munkaadójának.

Pavol Jančovič, a szlovák fuvarozókat tömörítő Česmad társaság elnöke állítja, hogy ez a lépés csak a konkurencia ellehetetlenítését szolgálja.

Azt mondja, a nyugati fuvarozótársaságok a megtakarítás érdekében leányvállalatokat hoztak létre a kelet-európai országokban, ahol sofőröket toboroztak maguknak, akik aztán kizárólag nyugaton róják az utakat, és a kamionnal nem kell hazajárniuk a cég kelet-európai telephelyére. „Egy tisztességes szlovák fuvarozó cégnek nincs oka arra, hogy a sofőrjét 45 órán keresztül pihentesse valahol Németországban” – mondta Jančovič.

A Česmad elnöke azt is megjegyezte,

gyakran áll elő olyan helyzet, amikor épp az úton jár le a kamionvezető munkaideje. Ilyenkor le kell állnia a járművel, és egy kilométerrel sem vezethet többet a megengedettnél.

A szlovák fuvarozók elnöke egyelőre nem tudja, hogy fog működni a gyakorlatban a német elképzelés, mivel a német autópályák mentén sincs olyan kiépített szállásrendszer, ahol a kamionsofőrök az előírásoknak megfelelő ideig pihenhetnének. „A kamiontól el kell jutnia valahogy a sofőrnek abba a hotelbe, ahol a 45 órás pihenőidejét el kellene töltenie. De az sem ismert, hogy a szálláshelynek milyen komfortosnak kell lennie. Mert ha egy öt- vagy tízszobás helyiségről van szó, ahol hárman horkolnak, ketten meg épp kiköltöznek, az nem nevezhető pihenésnek” – jegyezte meg a szlovák fuvarozók képviselője.

A németek pedig épp azzal érvelnek, hogy a hotel nagyobb kényelmet nyújt, mint a kamion hálókabinja.

Ez az állítás szintén ellenérvbe ütközik a szlovák fuvarozóknál, akik azt mondják, a modern kamionok utastérében ma már a klimatizáció és a különálló kabinfűtés mellett televízió, hűtőgép és a szabványnak megfelelő 12 centiméter vastagságú matrac is található, melyen a sofőr alhat. Kockázatosnak tartják azt is, ha a sofőr elhagyja a járművet, mert így a rakomány könnyen a fosztogató bandák kezére juthat.

A német szabályozás tehát sok kérdést felvet. Megoldást és válaszokat az Európai Bizottság adhat, amely egy új, a fuvarozás szabályait is magába foglaló csomagot mutat be a héten.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem tetszik a szlovák fuvarozóknak a nyugati „pihentetés”
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást