Nem terrorista volt, de "ölni akart" a New York-i autós

Infostart
2017. május 19. 08:56
A hasonló esetek miatt világszerte idegesen fogadták a hírt, hogy New York-ban egy autó nagy sebességgel járókelők közé hajtott. Többen megsebesültek és egy ember meghalt. A hatóságok azonban nem beszélnek terrortámadásról.

Nizza, Berlin, London és Stockholm után automatikusan terrortámadásra gondol a közvélemény, amikor azt hallja, hogy járművekkel járókelők közé hajtanak.

Csütörtök délután hasonló eset történt New York-ban, a városközpontban található Times Square-en. Egy férfi a forgalommal szemben haladva felhajtott a járdára és több embert elgázolt.

Egy 18-éves lány meghalt és 22-en megsebesültek. Az autó olyan sebességgel érkezett, hogy rácsúszott a járdát védő rövid oszlopokra és fennakadt rajtuk.

Bill de Blasio New York-i polgármester azt mondta, hogy „nem volt terrorcselekényre utaló jel”. Ennek ellenére a hatóságok megerősítik a város fontos pontjainak védelmét. Jobb félni, mint megijedni – tette hozzá.

Közben kiderült a vezető személyazonossága. Ő egy Richard Rojas nevű háborús veterán. Korábban már többször folyt ellene eljárás ittas vezetés miatt. A férfi egyik barátja azt mondta: alkoholistaként tért vissza, amikor leszerelt a haditengerészettől és súlyos traumákat szerezhetett a szolgálat során.

A Rojast letartóztató rendőrök szerint a férfi azt mondta, hogy „hangokat hallott” és arra számított, hogy meghal. „Le kellett volna lőnötök! Meg akartam ölni őket” – mondta rendőrségi források szerint. Egy korábbi incidens idején – amikor 5 éve megtámadt egy taxisofőrt – azzal fenyegetőzött, hogy rendőröket öl meg és azt kiabálta, hogy véget ért az élete.

A férfi ellen gyilkosság, autóval elkövetett emberölés és többrendbeli gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat.

Szemtanúk szerint Rojas elfogásában járókelők is segítettek. A rendőrök szerint ezúttal nem ittas volt, hanem szintetikus kábítószer hatása alatt lehetett.

A New York-i tűzoltóság szerint 13 embernek kellett elsősegélyt adni. A sérültek között volt az életét vesztő 18 éves lány – egy Michigan állambeli turista - 13 éves húga. Négy ember sérülése súlyos.

Rojas a kötelező haladási irányt figyelmen kívül hagyva, olyan sebességgel hajtott a Times Squarre, hogy az ütközés után kigyulladt az általa vezetett Honda Accord.

A tér a metropolisz egyik leglátogatottabb része, amelyet napközben általában elárasztanak a turisták. Az incidens után a rendőrség teljesen lezárta teret és nem engedett be senkit.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem terrorista volt, de "ölni akart" a New York-i autós
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást