eur:
392.68
usd:
367.56
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

El kell hagynunk a Földet! - üzeni Hawking

Száz éven belül új bolygót kell találnunk magunknak - erre figyelmezteti az emberiséget egy új filmben Stephen Hawking ünnepelt fizikus és csillagász. Hawking már korábban is megkongatta a vészharangot, például a mesterséges intelligencia térhódítása miatt.

Az emberiségnek száz éven belül gyarmatosítania kell egy új bolygót, hogy biztosítsa túlélését – erről beszél Stephen Hawking professzor egy új BBC dokumentumfilmben.

Az Expedíció az Új Földre című film a brit közszolgáltató tudományos műsorfolyamában kerül adásba. A világszerte megbecsült asztrofizikus professzor szerint fogytán az idő:

ha az emberiség túl akarja élni a klímaváltozást, a járványokat, a túlnépesedést és akár az aszteroidák becsapódásait, akkor új otthont kell találnia magának.

Azaz: el kell hagynia a Földet.

Hawking a képernyőkre visszatérő, Jövő világa című programban távoli földi vidékekre látogatva azt vizsgálja, hogyan tudnának az emberek az űrben élni.

Kérdés, ki fog hallgatni a rövid határidőt megszabó professzorra, amikor a világ vezetői olyan geopolitikai és gazdasági válságokra figyelnek, amelyekre épp a közös fellépést akadályozó bizalomhiány a jellemző.

Bár Hawking korábban is felvetette, hogy új bolygót kellene meghódítanunk, azt is közölte: az ilyen kolóniák nem tudnának önfenntartók lenni.

A professzor tavaly 1000 évet adott az emberiségnek, hogy új otthonra leljen a Föld légkörén kívül. Arra utalt, hogy akár a világűrbe kell költöznünk, hogy biztosítsuk túlélésünket.

A szinte teljesen mozgásképtelen és egy számítógép segítségével beszélő Hawking arról beszélt, nagyon szeretne kijutni a világűrbe és büszke lenne, ha felszállhatna Richard Branson vállalkozó valamelyik Virgin Galactic űrhajójával.

„Nézzetek a csillagokba és ne a lábatok elé” – lelkesítette oxfordi hallgatóságát a tudós.

Hawking három évvel ezelőtt arra is figyelmeztetett, hogy

a gyorsan tanuló mesterséges intelligencia is kipusztíthatja az emberiséget.

Ironikus módon ugyanakkor éppen egy ilyen találmány, az egyes okostelefonokban is megtalálható és a felhasználónak egész szavakat javasló technológia segíti abban, hogy viszonylag gyorsan kommunikáljon.

A professzor elismerte, hogy az ilyen dolgok eddig hasznosnak bizonyultak, de azt jósolta: a mesterséges intelligencia egy idő után újra tudja majd tervezni magát, amivel a biológiailag lassan fejlődő ember már nem tud versenyezni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×