Berlin: a szabadkereskedelemnek márpedig maradnia kell

Infostart
2017. április 12. 09:11
Berlinben a nemzetközi gazdasági szervezetek vezetői a világkereskedelem nyitottsága mellett szálltak síkra. A német kancellár hivatalában rendezett tanácskozáson előkészítették a világ iparilag legfejlettebb 20 országának júliusra, Hamburgba tervezett értekezletét is. Idén Németország tölti be a G-20 szervezetének elnöki szerepét.

A Nemzetközi Valutaalap igazgatója a berlini konferencián elvetette az árucsereforgalmat akadályozó protekcionista irányzatot. Kijelentette, hogy

a nemzetközi kereskedelem milliókat emelt ki a szegénységből és világszerte hozzájárult az életszínvonal emelkedéséhez.

Christine Lagarde elismerte, hogy ennek a folyamatnak, valamint a technikai fejlődésnek vannak vesztesei is, de az ő helyzetük javítása a politikai vezetők feladata.

Hasonló szellemben nyilatkozott az értekezlet vendéglátója, Angela Merkel is. A kancellár szerint

arra kell törekedni, hogy a gazdasági növekedés ne csupán egy kis réteg, hanem mindenki jólétét szolgálja.

A német gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben égetően fontos a Világkereskedelmi Szervezet szerepének az erősítése. Brigitte Zypries úgy vélte, hogy a protekcionizmus zsákutcába vezet, ezért küzdeni kell a szabadkereskedelem ellen irányuló próbálkozások ellen.

Ez utalás az amerikai elnök korábbi kijelentéseire, amelyekben a többoldalú, multilaterális együttműködés helyett kétoldalú megállapodások kidolgozásáról példálózott.

A berlini konferencián jelen volt az ENSZ Munkaügyi Szervezetének, valamint a Világbanknak az elnöke, csakúgy, mint a Világkereskedelmi Szervezet főtitkára is.

A napirenden szerepelt annak a tanulmánynak a megvitatása is, amelyet a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és a Világkereskedelmi Szervezet közösen dolgozott ki a szabadpiaci kereskedelemről, továbbá a globalizáció kihívásaira adandó válaszról.

Ebben megállapítást nyert, hogy a digitalizáció és a globalizáció kihívásaival távolról sem a kereskedelem korlátozásával kell küzdeni, hanem elsősorban az oktatási és képzési, valamint a továbbképzési rendszer fejlesztésével, a munkaerőpiac rugalmasságának erősítésével és a jövőt szolgáló beruházásokkal, például a széles sávú internet infrastruktúrájának kiépítésével.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
170411 KUL1 1135 Berlini világkereskedelmi konferencia Vincze
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást