Fúrják Trump magyar származású tanácsadóját

Infostart
2017. április 11. 10:23
Hazugsággal jutott-e amerikai állampolgársághoz Trump elnök magyar származású tanácsadója, Gorka Sebestyén? Három amerikai szenátor szerint vizsgálatot kell indítani azért, mert Gorka az apjától örökölt vitézi rend kitüntetését viselte, ami Amerikában tiltólistán van.

Donald Trump amerikai elnök újabb tanácsadója került kényes helyzetbe. Ezúttal

a brit földön, magyar szülőktől született Gorka Sebestyén terrorellenes tanácsadó, akit antiszemitizmussal vádoltak meg,

amiért az apja által kapott és általa megörökölt vitézi rend kitüntetését viselte.

Gorka, a szürke eminenciásnak tartott és radikális konzervatív Steve Bannonhoz hasonlóan a Breibart News című portálnál dolgozott korábban.

„Általában a másodrangú fehér házi politikai tanácsadókat keveset hallani. De nem élünk normális időket és Gorka nem átlagos tanácsadó” – írta a Newsweek magazin, miközben Gorka az utóbbi időben többször nyilatkozott a BBC-nek – például védelmébe vette az elnök „muszlimellenes”-nek nevezett, de a bíróságok által felfüggesztett beutazási rendeletét.

Gorkát bírálták már azért, mert kritikusai szerint terrorellenes szakértőként úgy állítja be a dzsihadistákat, mint akiket csak a Korán és nem az országaikban tapasztalható visszásságok mozgatnának.

Közben nem beszél arabul és kevés időt töltött a Közel-Keleten – jegyzi meg a magazin.

Március közepén három amerikai szenátor arra szólította fel az amerikai Belbiztonsági és Igazságügy minisztériumot, hogy nyomozzák ki, hazudott-e amikor 2012-ben amerikai állampolgárságért folyamodott.

A hazugság gyanúja amiatt merült fel, amit Gorka mondhatott a Newsweek és más médiumok által náci-kötődésűként leírt magyar vitézi rendbeli tagságáról.

Richard Durbin, Richard Blumenthal és Ben Cardin demokrata szenátorok szerint a tanácsadó „eltitkolhatta a tényt, hogy a szélsőjobb és antiszemita magyar szervezet, a vitézi rend tagja”. Korábban a Forward című, 120 éves New York-i zsidó újság „virulensen antiszemitának és a II. Világháború idején a náci Németország kormánya által irányított” szervezetként írta le a vitézi rendet és ezt a terminust használja az amerikai külügyminisztérium is.

Gorka bírálói különösen sértőnek találták, hogy

a tanácsadó Trump beiktatási bálján bocskaiban jelent meg, rajta a vitézi kitűzővel, amit egyenesen a „náci kollaboránsok érmének” neveztek.

A vitézi rendet a magát antiszemitának mondó Horthy Miklós kormányzó alapította 1920-ban, akinek uralma alatt zsidóellenes törvényeket fogadtak el, de egy ideig nem engedték a zsidóság deportálását.

Gorka öltözete mindezért felháborodást keltett amerikai liberális körökben. A brit uralom alól függetlenné vált köztársaságban – az Egyesült Államokban – az is furcsának tűnik, hogy egy állami hivatalnok egy örökletes címmel büszkélkedjen. A Magyarországon 1947 óta tiltott vitézi címet ugyanis a legidősebb fiú gyermek megörökli.

Maga Gorka Sebestyén azt mondta, hogy a „kommunisták által bebörtönzött és megkínzott” édesapjára emlékezve hordta a kitűzőt. 2007-ben ugyanakkor arról beszélt, hogy támogatta az azóta feloszlatott Magyar Gárda létrehozását.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fúrják Trump magyar származású tanácsadóját
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást