Trump Tomahawk-rakétákkal bombázta Szíriát

Infostart
2017. április 7. 06:21
Az Egyesült Államok váratlan légicsapásokat indított szíriai célpontok ellen, a nagyszámú halottat követelő eheti vegyifegyver támadásra való válaszként. A Trump-kormányzat jelezte, immár ismét a rezsimváltás, azaz Aszad-elnök elmozdítása a cél. De vajon politikai húzás-e a lépés?

„Sokan haltak lassú és borzalmas halált, még gyönyörű babák is.

Nincs kétség, a szíriai kormány vegyi fegyvereket vetett be, megszegte vállalásait. A csapások célja az elrettentés a vegyi fegyverek használatától, aminek eredményeképp fokozódik a menekültválság és veszélybe kerültek szövetségeseink”- ezekkel a szavakkal jelentette be hajnalban egy recsegő mikrofon előtt Donald Trump a Szíria elleni péntek éjszakai légicsapásokat.

Trump Szíria-politikája egy nap alatt vett 180 fokos fordulatot.

2013 óta, – az akkori sokkoló vegyifegyver-támadás nyomán - határozottan ellenezte, hogy az Egyesült Államok az Aszad-rezsim erőit bomázza – egészen csütörtökig.

Egy lázadó kézen lévő szíriai város elleni – vélhetően szarin gázzal végrehajtott támadás elegendő volt arra, hogy parancsot adjon egy masszív légicsapásra.

Péntek hajnalban közel 60 cirkálórakétát lőttek ki a Földközi-tengeren tartózkodó két amerikai hadihajóról. Előzetes jelentések szerint a célpontok között szerepelt a Homsz-város közeli Sajrat katonai reptér, ahonnan feltételezések szerint a vegyifegyverrel felszerelt szíriai kormánygépek felszálltak.

„Folyamatban vannak a lépések Aszad-elnök elmozdítására” – ezt mondta az amerikai légicsapások előtt nem sokkal Rex Tillerson amerikai külügyminiszter, aki a rezsimet vádolta a vegyifegyver-csapással és felszólította Moszkvát, hogy ne támogassa Aszadot.

Trump a cirkálórakétákkal egy csapásra felülírta a szíriai viszonyokat és megkerülte az ENSZ-ben folyó alkudozást, ahol európai szövetségei megpróbálták visszatartani.

Az akció akkor történt, amikor mások után végül Moszkva is elítélte és „borzalmas bűntettnek” nevezte a szíriai szövetségesének tulajdonított atrocitást,.

Moszkva ugyan óvott a légicsapástól, de azt is közölte: „nem támogatja feltételek nélkül Bassár al-Aszadot”. A Pentagon szerint az amerikaiak értesítették a szíriai orosz erőket a készülő légicsapásról és orosz gépeket nem ért támadás.

Kommentátorok szerint Trump reakciója egyszeri politikai húzás lehet. Míg 2013-ban Barack Obama nem mert katonai úton fellépni az akkori, sokkoló vegyifegyver-támadás nyomán, Trump azt mondhatja, hogy ő most ezt megtette. Emellett azt is demonstrálhatja a bírálói felé, hogy „nincs az oroszok zsebében”.

A készülő légicsapásokat közben nagy felháborodás fogadta a Trump-választók részéről, akik azt írták a Twitteren: ők nem erre szavaztak és a neo-konzervatívokat, a „mély államot” és a demokratákat vádolták azzal, hogy háborúba rángatják elnöküket.

Rombadőlt a homszi légibázis

Az amerikai rakétacsapások szinte teljesen romba döntötték Szíriában a hadsereg Homsz tartományban lévő légibázisát, négy katona meghalt - közölte pénteken egy emigráns szervezet.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) értesülése szerint megerősítést nyert, hogy négy ember, köztük a légierő egy dandártábornoka meghalt. A repülőteret szinte teljesen lerombolták, a felszállópálya, az üzemanyagraktár és egy légvédelmi létesítmény is megsemmisült - mondta Rami Abdel-Rahmán, az OSDH igazgatója. A homszi kormányzó szerint viszont öten haltak meg, valamint heten megsebesültek az amerikai támadásban, és civil áldozatok is vannak egy közeli településen. A moszkvai vezetés hivatalosan egyelőre nem reagált az amerikai légicsapásra, amely - hangsúlyozzák orosz hírügynökségek - az első volt az öt éve kezdődött szíriai konfliktus óta.

A szíriai állami televízió agressziónak nevezte a hajnali amerikai rakétacsapást

 A televízió szalagcíme szerint az Egyesült Államok "számos rakétával" hajtott végre támadást "szíriai katonai célpontok" ellen. A szíriai hadseregre hivatkozva arról számolt be, hogy "vannak veszteségek". Egy katonai tisztségviselő szerint főleg anyagi károk keletkeztek, ugyanakkor az illetékes nem bocsátkozott részletekbe. Talal Barrazi, Homsz tartomány kormányzója a televíziónak telefonon nyilatkozva elmondta: a legtöbb csapás a közép-szíriai tartományt érte. Szerinte az amerikai támadás a "fegyveres terrorista csoportok" és az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet céljait támogatja. Hozzáfűzte: "a szíriai vezetés és politika nem fog ettől megváltozni, nem ez volt az első csapás, és úgy vélem nem is ez lesz az utolsó".

A szíriai ellenzék üdvözölte az amerikai katonai akciót

A szíriai ellenzék üdvözölte és rendkívül fontos válaszlépésnek nevezte a szíriai kormányerők homszi légibázisa elleni amerikai katonai akciót

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Trump Tomahawk-rakétákkal bombázta Szíriát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást