A szomszédunkban is szigorítanák a külföldiek földvásárlását

Infostart
2017. március 30. 19:57
A külföldiek földvásárlását szabályozó törvények szigorítására készül Pozsony. Szlovákiában jelenleg nincs felső korlátja annak, hogy mennyi földet vásárolhatnak a külföldi állampolgárok. Az ország összes mezőgazdasági területeinek 5-6 százalékát, mintegy 100-150 ezer hektár földet birtokolnak külföldi befektetők, akiket az uniós átlag csupán harmadát-negyedét kitevő földárak vonzanak.

Egyre nagyobb a keletje a szlovák földnek a külföldiek körében.

Az idegen országból érkező vásárlóknak elsősorban az alacsony árak keltik fel az érdeklődésüket, amely ár csupán 25-30 százaléka az uniós átlagnak, és huszada például a hollandiainak.

Eltérő becslések jelzik csupán, hogy az ország mintegy 2,4 millió hektárnyi mezőgazdasági földterületének hány százaléka van külföldi, köztük dán és holland, de akár kínai befektetők kezében. A Hospodárske Noviny című napilap úgy tudja, ez az arány 5-6 százalékra rúg, amely megközelítőleg 100-150 ezer hektárnyi földterületet jelent. A szlovák gyümölcstermesztőknek viszont mintegy 25 százalékról van tudomásuk.

A földművelésügyi minisztérium arra emlékeztet, hogy

Szlovákiában egyelőre nincs a külföldiek földvásárlását szabályozó törvényi rendelkezés.

Lucia Gallová, a tárcával együttműködő Vidéki Platform elnöke elmondta, a tervezett szigorításokat három, már meglévő törvény, illetve az alkotmány módosítása révén, és egy teljesen új földtörvény elfogadásával akarják megvalósítani.

Szlovákia Robert Fico előző kormánya idején, 2014 tavaszán már elfogadott egy, a helyi gazdák földvásárlását segítő, az Európai Unión kívüli külföldiek egy részét pedig a termőföldvásárlásból kizáró jogszabályt. Ez elővásárlási jogot nyújt azoknak, akik agrárvállalkozóként már legalább három éve az adott településen tevékenykednek, vagy az eladásra szánt földterület résztulajdonosai, illetve az azt áruba bocsájtó személy hozzátartozói.

A törvény ugyanakkor megtiltotta, hogy olyan állampolgárok vagy cégek vásároljanak földet Szlovákiában, akiknek vagy amelyeknek országa nem teszi lehetővé, hogy területén szlovák állampolgár vagy Szlovákiában bejegyzett cég földterülethez jusson.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szigorítaná a külföldiek földvásárlását a szlovák kormány
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást