Berlinbe tart? Nem lesz könnyű dolga

Infostart
2017. március 13. 08:59
A német főváros két repülőterének forgalmát hajnali 4 óra óta ismét erősen bénítja a földi kiszolgáló személyzet munkabeszüntetési akciója. Pénteken már sztrájkolt a két repülőtér földi személyzete, de mivel a munkaadók a hét végén sem módosítottak eddig ajánlataikon, a szakszervezet mára ismét 25 órás munkabeszüntetést hirdetett.

A pénteki egész napos sztrájk gyakorlatilag teljesen megbénította a két berlini repülőtér, a város nyugati felében lévő Tegel, valamint az egykori kelet-berlini légikikötő, Schönefeld forgalmát.

A szolgáltató szektor szakszervezeti szövetségébe tömörült munkavállalók 98 százaléka a sztrájk mellett szavazott, és miután a munkaadók a hét végén sem változtattak korábbi ajánlatukon, a szakszervezet mára ismét sztrájkot hirdetett.

Az akcióval azt akarja elérni, hogy egy éven belül emeljék 1 euróval a munkavállalók órabérét.

A két berlini repülőtér földi kiszolgáló személyzete jelenleg óránként átlagosan 11 eurót kap. A csaknem kétezer érintett alkalmazottnak a munkaadók az óránkénti egy euró béremelésre csak fokozatosan, az elkövetkező 3 évre elnyújtva lennének hajlandók, mert – mint közölték – a bevételek ezt másképpen nem teszik lehetővé.

A szakszervezet szóvivője hangsúlyozta, hogy bármikor folytathatják a bértárgyalást, ha a munkaadók javítanak eddigi feltételeiken.

Enrico Rümker szerint a mára hirdetett munkabeszüntetést időben bejelentették, hogy az utasok módosítani tudjanak útitervükön.

A sztrájk miatt mára törölték a Budapest és Berlin közötti járatokat.

A munkabeszüntetési akció hátrányosan érintette a tegnap véget ért nemzetközi idegenforgalmi seregszemle, az ITB látogatóit is, mert pénteken egyáltalán nem, szombaton pedig csak késésekkel tudtak hazarepülni Berlinből, noha a légitársaságok több esetben Berlin helyett a fővároshoz viszonylag közeli lipcsei, valamint a drezdai repülőteret használták indulásra, vagy leszállásra. Várhatóan ma is ezzel a két kitérővel próbálnak enyhíteni a forgalom akadozásán.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!