Vallási vezetőket gyanúsítanak kémkedéssel

Infostart
2017. február 16. 13:23
Két német tartományban házkutatást tartottak török hitszónokok lakásán, mert gyanúba keveredtek, hogy híveik körében adatokat gyűjtöttek a török államfő, Erdogan politikáját bíráló személyekről. A tavaly nyári államcsínykísérlet óta nem először merül fel ilyen irányú vád a németországi törökök körében, akiknek egy része elveti Erdogan diktatórikus törekvését.

Ezúttal a vészharangot a berlini törvényhozás vallásügyi kérdésekben illetékes megbízottja, a zöldpárti Volker Beck kongatta meg még december közepén.

Az államügyészségre eljuttatott írásában Volker Beck – bizalmas értesülésekre hivatkozva – a nyomozóhatóságok bekapcsolását kérte török hitszónokok törvénytelen adatszerzésének kiderítésére.

Mint Volker Beck elmondta, bizonyítékokkal rendelkezik, hogy az imámok a jelenlegi ankarai kormány vezetése alatt álló egyházügyi hivatal megbízásából nemcsak prédikáltak a mecsetekben, hanem azt is igyekeztek kipuhatolni híveik körében, hogy kik értenek egyet az amerikai száműzetésben élő Fetullah Gülen mozgalmával. Erdogan elnök Fetullah Gülent tette felelőssé a tavaly nyári államcsínykísérletért.

Volker Beck dokumentumai alapján a rendőrség razziát tartott több észak-rajna-vesztfáliai, valamint rajna-pfalzi mecset hitszónokának lakásán. Noha letartóztatásra nem került sor, az imámokat a német törvényekbe ütköző vádak érték. Ezért a hatóságok nemcsak az ügy maradéktalan kivizsgálását határozták el, hanem jelezték azt is, hogy megszüntetik az együttműködést a Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniójával, ha a szervezetről bebizonyosodik, hogy Erdogan elnök törekvéseit szolgálja.

Németországban több mint 3 millió török él. Legjelentősebb felekezeti szervezetük a Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója, amely közel 900 németországi iszlám közösséget tömörít, hitszónokait az ankarai egyházügyi hivatal küldi ki és fizeti.

A német hatóságok már jó ideje aggodalommal észlelik, hogy a szervezet Ankara irányítása alatt a politikát összemossa a vallással és egyre inkább az államfő diktatórikus törekvéseit szolgálja.

A Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniójának szóvivője kijelentette, hogy a kémkedéssel kapcsolatos vádak nem a szervezet ellen irányulnak, hanem csupán néhány túlbuzgó imám ellen. Heiko Maas igazságügyminiszter azonban kétségbe vonta a szóvivő állítását és leszögezte, hogy a német hatóságok csak akkor lesznek hajlandók a további együttműködésre a Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniójával, ha ez elhatárolja magát Ankara befolyásától.

Hogy a berlini kormányt mennyire aggasztja a török belpolitikai feszültségek németországi begyűrűzése, azt jól jellemzi a kancellár szóvivőjének bejelentése. Kérte a holnap Münchenben kezdődő Nemzetközi Biztonságpolitikai Értekezletre érkező Binali Jildirim török miniszterelnököt, hogy látogatása idején tartózkodjék honfitársai ösztönzésétől Erdogan elnök politikáját illetően.

Jildirim ugyanis jelezte, hogy szombaton az észak-rajna-vesztfáliai Oberhausenben beszédet akar intézni egy török tömeggyűlés résztvevőihez, akiket Erdogan elnök hatalmának további erősítését szolgáló népszavazás támogatására akar felszólítani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kémkedéssel gyanúsítanak több török hitszónokot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást