Nincs elég szakember Csehországban, béremelés jöhet

Infostart
2017. január 12. 21:28
A cseh vállalatok számára kemény próbatétel lesz az idei év. Amennyiben továbbra sem találnak elegendő szakképzett munkaerőt a cégek, akkor az a már meglévő alkalmazottak béremelését vonhatja maga után. Csehországban tavaly 5,5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, amely a legalacsonyabb az Európai Unióban.

A tavalyi 5,5 százalékos munkanélküliségi mutató az elmúlt nyolc év legjobb eredménye, mindemellett szakképesített munkaerőből és munkásokból hiány van az országban. A bérek a közgazdászok szerint idén tovább emelkednek, amit ugyan az ország gazdasági helyzete elbír, az olcsó munkaerőre építő cégeknek viszont gondjaik adódhatnak, mivel a vállalatok évről évre egyre nehezebben találnak megfelelő szakképesítéssel bíró munkavállalókat a cseh munkaerőpiacon. A szakemberek és munkások hiánya pedig azt eredményezheti, hogy emelkedni fog az alkalmazottak bére. Az alkalmazottak fizetése Csehországban 2016-ban mintegy 4 százalékkal emelkedett, a Cseh Nemzeti Bank idén 5 százalékos béremeléssel számol.

A legnagyobb munkaerőhiány az ipari termelésben tapasztalható. Elsősorban munkásokra, szakmailag képesített munkaerőre lenne szükség az ágazatban. „Az alkalmazotti státusz jelentős mértékben felértékelődött, és a cégek kapkodnak a megfelelően képesített munkaerő után. Kitűnő alkalom ez számukra ahhoz, hogy béremelést kérjenek maguknak, és azt hiszem, ezzel a lehetőséggel élniük is kell“ – fogalmazott Štěpán Křeček a Közgazdasági Egyetem Nemzetgazdasági Karának professzora. Más pénzügyi elemzők is egyetértenek abban, hogy van lehetőség a béremelésre, s hogy mindez országszerte problémát okoz majd a cégeknek. Előzetes számítások szerint 2017-ben tovább csökken a munkanélküliség Csehországban, de már sokkal kisebb mértékben, mint az elmúlt időszakban.

A munkavállalók szakszervezete ugyancsak béremelést szeretne elérni, elképzelésük szerint az 5,5 százalékos átlagos növekedés összhangban lenne a gazdasági mutatókkal. „Információink szerint vannak olyan vállalatok, ahol a bérek emelkedése meghaladja a kétszámjegyű növekedést” – áll a szakszervezet által kiadott nyilatkozatban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nincs elég szakember Csehországban, béremelés jöhet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást