A külföldre vándorlóknak csak fele tér vissza

Infostart
2017. január 10. 18:51
Szlovákia lakossága az elmúlt 15 évben 300 ezerrel, vagyis 5 százalékkal csökkent, derült ki a szlovák pénzügyminisztérium adataiból. Az elvándorlás csaknem 45 millió eurós veszteséget jelent az országnak.

 A szlovák lakosság csökkenésének legfőbb oka a külföldre vándorlás és a kedvezőtlen demográfiai folyamatok.

Szlovákiát az Európai Unióba való belépést követően hagyta el a legtöbb ember, két év alatt több mint 200 ezren távoztak külföldre. A feljegyzett adatok szerint a közelmúltban nagyjából 15 ezren vándoroltak ki évente. Az idegenben szerencsét próbálóknak megközelítőleg a fele tér vissza néhány év után.

 „A külföldre költözés nem jelent feltétlenül vesztes csatát, mert az emberek jó tapasztalatokat szereznek. Amit erősíteni kell, az a motiváció a későbbi hazaköltözésre” – fejtette ki Lucia Šramková, a Szlovák Pénzügypolitikai Intézet igazgatója.

 Az adatok azt mutatják, hogy évente nagyjából 6 ezren viszont nem térnek vissza hazájukba, a leggyakrabban a kedvezőtlen hazai munkafeltételek miatt. Az elvándorlás csaknem 45 millió eurós veszteséget jelent Szlovákiának. A külföldről hazatérőket segítő LEAF civil szervezet felmérése szerint az elvándorlók egynegyede egyáltalán nem kíván a jövőben visszatérni hazájába, további egynegyede igen, a megkérdezettek fele pedig mérlegeli a hazatérést. Leginkább a honvágy húzza haza a külföldön élőket, egyharmaduk pedig szívesen tenne azért valamit, hogy javítson az itthoni életkörülményeken. „Annak lehetősége, hogy segíthetnek a hazájukban, számukra a legfontosabb a döntéshozásban, vagyis csak ezért szeretnének hazatérni” – tette hozzá Michal Kovács, a civil szervezet tagja.

 Szlovákiában tavaly indult be a Hazatérő program, amelynek célja, hogy hazacsábítsa a külföldön tevékenykedő kutatókat. Szakemberek szerint azonban a program nem érte el célját, a 10 ezer eurós támogatás ellenére eddig csak négy kutató hagyta ott külföldi megbízatását, és tért vissza Szlovákiába.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A külföldre vándorlóknak csak fele tér vissza
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást