eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Amerikai különleges egységek az orosz határon

Az amerikai hadsereg elitegységeket küldött a balti államok és Oroszország határára – ezt erősítette meg a Pentagon egyik tábornoka, aki szerint a baltiak „rettegnek” egy lehetséges orosz invázió miatt.

Néhány tucat amerikai kommandós szolgál a NATO keleti határvonalán, a balti államok és Oroszország határán – ezt erősítette meg Raymond Thomas tábornok, az amerikai védelmi minisztérium Különleges Egységek Parancsnokságának vezetője.

A tábornok a New York Timesnak adott interjújában azt mondta: „a baltiak nyíltan bevallják, hogy halálosan rettegnek Oroszországtól”. A vezénylés célja így az, hogy megnyugtassák a szövetségeseket.

Az amerikai kommandósok telepítését a litván védelmi minisztérium is elismerte, és közölte, azok „további biztonsági intézkedések a térségben megromlott helyzetre való válaszként”.

A hivatalos közlés szerint a tengerentúli csapatok segítenek kiképezni a helyi erőket. Emellett segítik a CIA hírszerző tevékenységét.

A balti államok vezetői és nyugati politikusok is attól tartanak, hogy a Krím 2014-es elcsatolása után Oroszország hasonló módszerrel, a helyi orosz kisebbségek felhasználásával megpróbál behatolni a balti országokba – annak ellenére, hogy a balti államok etnikai összetétele merőben más, mint a Krímé.

Az oroszok így provokációnak tartják a NATO – és így az amerikaiak – erődemonstrációját a határaik mentén. A kapcsolatok javításának akadálya az amerikai jelenlét – utal az Independent című lap orosz megnyilatkozásokra.

A NATO korábban már 4000 katonát vezényelt Lengyelországba és a három balti köztársaságba, ami a hidegháború óta történt legnagyobb vezénylésnek számít.

A lépést „határozottan agresszívnek” nevező orosz vezetés szerint az Orosz Föderációnak így joga van teljes területén válaszlépéseket tennie.

A megfogalmazás arra utalhat, hogy megerősíthetik a jelenlétet a balti országokkal határos Kalinyingrádi enklávéban. A NATO novemberben élesen bírálta azt, hogy az oroszok atomtöltet hordozására alkalmas rakétákat telepített a térségbe. Emellett hadihajók elsüllyesztésére is alkalmas rakétákat is telepítettek, amivel „távol tarthatják a NATO erőket és akadályozhatják a baltikumi NATO-szövetségesek támogatását” – szólt a bírálat.

Az oroszok válasza minderre az volt, hogy a Kelet-Európába tervezett amerikai rakétapajzs miatt döntöttek a telepítés mellett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×