Mégsem fegyverzik fel az embereket

Infostart
2017. január 5. 19:33
Elutasította a cseh politikusok többsége és a társadalom nagy része is Milan Chovanec cseh belügyminiszter hét elején tett alkotmánymódosító javaslatát, amely szerint az Európa nagyvárosaiban elkövetett terrortámadásokra válaszul rögzítették volna az alkotmányban, hogy a törvényes fegyvertartók szükség esetén használhassák fegyverüket a terroristák ellen.

A cseh belügyi tárca vezetője azt indítványozta, hogy az alkotmányban rögzítsék a fegyverviseléshez való jogot. Milan Chovanec úgy véli, ha a csehek fegyvert tarthatnának maguknál, kisebb lenne az esélye egy, a nizzaihoz vagy a berlinihez hasonló tavalyi terrortámadásnak.

A miniszter úgy véli, a támadásra készülők esélyeit csökkentené, ha tudnák, hogy a cseh állampolgárok képesek az aktív és gyors védelemre. Chovanec azonban azt szeretné, ha a fegyverkezési jogszabályok módosítása csak a cseheket érintené, és nem vonatkozna a Csehországban élő, más uniós országok állampolgáraira.

A tárcavezető elképzelése azonban kormánytársai körében sem talált pozitív visszhangra. Milan Stěch, a szenátus szociáldemokrata elnöke ugyan logikusnak tartja az elképzelést, ám attól tart, hogy a lakosság nagy része nem kellően képzett ahhoz, hogy felmérje a helyzetet egy esetleges terrortámadás előtt.

Jiří Dienstbier volt szociáldemokrata emberi jogi miniszter egyenesen a szociáldemokrata politika csődjének tartaná, ha felfegyvereznék az embereket, és ezáltal a saját kezükbe adnák az igazságszolgáltatást. „A biztonság garantálása az állam feladata” – jegyezte meg Twitter-üzenetében.

Többen kifogásolták azt is, hogy Chovanec alkotmánymódosítást javasolt. Ján Kysela alkotmánybíró szerint ez felesleges, mert ezeket a dolgokat a rendes törvények szintjén kell szabályozni. A belügyminiszter kezdeményezésének elfogadásához a 200 tagú alsóház legalább háromötödének, illetve a felsőház jelen lévő tagjai háromötödének támogatása szükséges. 

A 10 millió lakosú Csehországban jelenleg mintegy 800 ezer törvényesen nyilvántartott lőfegyver van magánkézben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mégsem fegyverzik fel az embereket
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást