55 ezer migráns önként hazament

Infostart
2016. december 29. 18:21
Németországból idén csaknem 55 ezer elutasított, vagy elutasított, vagy a menedékjog megszerzésére csekély eséllyel pályázó menedékkérő távozott úgy, hogy a hazatérését a német hatóságok fedezték, és a szülőföldön történő újrakezdéshez anyagi támogatást is biztosítottak. A szabályosan kitoloncolt menekültek száma megközelíti a 25 ezret.

Hasonló akcióra már az ezredforduló idején is sor került, akkor a berlini kormány az egykori Jugoszláviában kirobbant polgárháború miatt érkező menekültek tömeges hazatelepüléséhez nyújtott anyagi támogatást. Idén eddig 21,5 millió eurót fordítottak a majdnem 55 ezer menedékkérő önkéntes hazatérésének és újrakezdésének támogatására.

A legtöbben a Balkán nyugati térségéből származnak, jó részük albán vagy koszovói, de van köztük csaknem ötezer iraki és valamivel kevesebb afgán is. Az ellenzéki Zöldpárt elnökhelyettese élesen ostorozta az irakiak és az afgánok hazatérésének anyagi ösztönzését, merthogy a térségben szó sem lehet békés újrakezdésről. A berlini migrációs hivatal szóvivője ezt azzal utasította vissza, hogy a hazatérők önként választották a visszatérést szülőföldjükre. Utalt arra is, hogy az albánok és koszovóiak esetében kizárt a menedékjog megszerzése, és a német hatóságok Afganisztánt, valamint Irakot sem tekintik már polgárháborús övezetnek.

Az akció bírálói szerint viszont fenyeget a veszély, hogy egyesek haszonszerzés végett megpróbálnak visszaélni a lehetőséggel, és hamarosan visszatérnek Németországba. A belügyminisztérium szóvivője viszont azt hangsúlyozta, hogy a folyósított támogatás túl csekély ahhoz, hogy bárkinek is megérje a hazájából ismét Németországba utazni és újból menedékért folyamodni, csak azért, hogy pénzt szerezzen. Ráadásul a személyazonosítási rendszer finomítása folytán ez gyakorlatilag kizárt.

Az esetleges visszatérést akadályozza az is, hogy Németország határain megszigorították a beutazók ellenőrzését, és csaknem húszezer személytől megtagadták a belépést. Tavaly, a szúrópróbaszerű ellenőrzések során, alig kilencezer migránst kényszerítettek visszafordulásra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
55 ezer migráns önként hazament
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást