Kitalálja, melyik nő hatott leginkább az angolok életére?

InfoRádió
2016. december 15. 17:14
A BBC Rádió 70 éve sugározza a Nők Órája című, közkedvelt műsorát. Ebből az alkalomból a szerkesztők nőket kértek fel, hogy szavazzanak: szerintük ki volt az a hét nő, aki a legnagyobb hatással volt az angolok életére az elmúlt hetven év során. Egy csúcsszemélyiséget kellett megnevezni és hat további nőt, rangsorolás nélkül.

A Nők Órája című BBC rádióműsornak rendszeres hallgatója maga II. Erzsébet királynő is, aki talán meglepetéssel vette tudomásul, hogy a szerkesztők által felkért panel tagjai őt nem vették be a legutóbbi hetven évben legnagyobb hatást gyakorló nők listájára. Talán úgy gondolták, hogy ez, a királynői pozíciója folytán, természetes.

A hetes listát így szavazataik alapján a három éve elhunyt Margaret Thatcher, a Vaslady vezeti. Ő volt Nagy-Britannia első női kormányfője, vasakaratú, kemény politikus, aki háromszor nyerte el a miniszterelnöki címet, hosszabb ideig állt a kormány élén, mint bárki más. Még háborút is vívott, hogy a britek megtarthassák uralmuk alatt az Argentína partjai mentén fekvő Falkland-szigeteket.

A királynő nem nagyon kedvelte Mrs Thatchert, akinek olykor királynői allűrjei voltak. De azért politikusi pályája végén bárói ranggal jutalmazta jól működő miniszterelnökét.

A hét legnagyobb hatású nőről döntő panel érezhetően szem előtt tartotta a politikai korrektséget. A konzervatív párti Vaslady mellé beszavazták a kétségtelenül nagyhatású néhai szocialista politikust, Barbara Castle-t, aki 1970-ben kiharcolta, hogy a nők ugyanolyan összegű fizetést kapjanak a munkájukért, mint a férfiak. Barbara Castle, amikor közlekedési miniszter volt, hivatalos utat tett Budapestre is, és itt mutatták meg neki, hogy milyen az autósokat ellenőrző alkoholszonda. A brit autóvezetők bánatára, Angliában is bevezette. Bár nem zérótolerancia jelleggel.

Van a listán harcos feminista, az ausztrál Germaine Grear, van hindu: a néhai Desai asszony, aki Indiából származott Angliába, hogy itt sztrájkvezérként tegyen szert hírnévre, és mivel eléggé számbavehető angliai feketebőrűt nem találtak, hát beszavazták Beyoncé-t, azzal, hogy dalaival, egyéniségével és szépségével hat az angolokra. Szerepel továbbá Helen Brook, a Brook-központok alapítója, amelyek hajadon nőknek adnak tanácsot arról, hogy miként kerülhetik el a teherbeesést.

Bridget Jones is

Kicsit különösnek tűnhet, de a hét fontos személyiség között van egy olyan is, aki csak a képzelet szüleménye: Bridget Jones. Őt Helen Fielding írónő találta ki, ő az átlag angol fiatal nő prototípusa, hibáival és erényeivel együtt. Pályafutását cikk-sorozatként kezdte, regényként folytatta és filmként került a csúcsra. Története azt példázza, hogy egy lány és egy asszony élete tele van kihívásokkal, problémákkal, de józan ésszel a dolgok nagyobb részt megoldhatók.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Melyik nő hatott leginkább az angolok életére?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást