Obama Putyinnak: "Kíméljék Kelet-Aleppót"

Infostart
2016. november 21. 08:00
A szíriai erőszak megfékezésére sürgette Barack Obama amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfőt, akivel rövid időre találkozott egy regionális csúcstalálkozón. Obama leendő utódja, Donald Trump már jelezte, hogy "elnézőbb" lesz Moszkvával, ami bírálói szerint fokozta a szíriai harcokat.

Legutóbbi találkozójuk fagyosra sikeredett és most sem élvezték sokáig egymás társaságát – összesen négy percen át beszéltek. Ez alatt az idő alatt Barack Obama amerikai elnök nagyobb erőfeszítésekre sürgette Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Szíriában folyó háború megfékezésére.

Az elmúlt napokban az orosz légierő által támogatott szíriai kormányerők súlyos bombázásnak vetették alá a lázadók uralta Kelet-Aleppót és aktivisták szerint a keleti kerületek utolsó, eddig még működő kórházát is lerombolták.

Pénteken négy másik kórházat is bombatámadás ért és azok kénytelenek voltak bezárni. Így mostanra a keleti városrészben élő negyedmillió ember kórházi ellátás nélkül maradt. A Guardian című brit lap szerint a cél az, hogy elüldözzék az ellenzék támogatóit.

Az orosz katonai vezetés azt állítja, hogy nem vesz részt a Kelet-Aleppo elleni műveletben és ehelyett terroristának nevezett erőket bombáz a szomszédos Idlib tartományban.

Obama az Ázsia-Csendesóceáni Gazdasági Együttműködési Szervezet, az Apec perui csúcstalálkozóján tárgyalt Putyinnal. Valószínűleg ez volt az utolsó találkozó köztük, mielőtt január végén leköszön és átadja a stafétabotot Donald Trumpnak. Utóbbi azt ígérte, hogy sokkal közelebbi viszonyt alakít ki Putyinnal, mint a vele Ukrajna, Szíria és és más kérdésekben is szembenálló Obama.

Trump emellett arról is beszél, hogy leállítja a szíriai kormányellenes lázadók fegyverrel való ellátását, ami azt jelenti, hogy Aszad elnök rezsimje felőrölheti a felkelőket.

A legutóbbi aleppói támadásban többtucat ember meghalt, nagy részük polgári lakos volt. Helyi orvosok szerint két héten belül kifogyhatnak a gyógyszerek.

Obama a Putyinnal folytatott villámtalálkozón arra is sürgette az orosz elnököt, hogy az tartsa magát az ukrajnai tűzszünet feltételeihez, miközben megerősítette, hogy „Washington elkötelezetten kiáll Ukrajna szuverenitása mellett.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Obama Putyinnak: "Kíméljék Kelet-Aleppót"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást