Az erős dollár árt a világgazdaságnak

Infostart
2016. november 19. 10:00
Az erős dollár árt az amerikai és a világgazdaságnak és aláássa a pénzügyi stabilitást - ez hangzott el a Reuters Globális Befektetési konferenciáján. Szakértők szerint 2017-ben a dollár-árfolyam lesz az egyik legfontosabb tényező a nemzetközi piacok számára.

14 éve nem volt ilyen erős a dollár mint most, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Donald Trump elnökválasztási győzelme után – ahogy a kampányszlogen szólt - Amerika „ismét naggyá válik”.

Trump sokkot okozott diadala után 5 százalékkal emelkedett átlagban a dollár más valutákhoz mért árfolyama. Emelkedett az államkötvények hozama is, mert a befektetők arra számítanak, hogy az új elnök megvalósítja a beígért infrastrukturális beruházásokat és adócsökkentéseket.

A dollár szárnyalása és az államkötvények hozamának megugrása azonban „még azelőtt megfojthatja a növekedést, hogy az igazán beindulna” – figyelmeztet a Reuters.

Miközben a Wall Street profitál a „Trumpflációból”, addig a feltörekvő piaci valuták és papírok értékei zuhanni kezdtek, mert a befektetők a magasabb hozamok reményében Amerikába viszik a pénzüket. Ennek nyomán ezekben a térségekben drágábbá válik a dollárban jegyzett állam és magánadósság.

Joachim Felds a Pimco befektetési cég igazgatója arra figyelmeztetett, hogy nemcsak a feltörekvő piacok szenvedhetnek kárt, de sérülhet az amerikai gazdaság is.

„A túl nagy árfolyam-emelkedés árt az amerikai gazdaság növekedésének, különösen az iparnak. Pont ebből a szektorból kerül ki Trump sok szavazója” – mondta.

Más szakértők is azt mondják, hogy az erős dollárnak nem lesznek nyertesei. Egyes központi bankok – például a malajziai és az indonéz – közvetlenül beavatkoztak a valutapiacok működésébe és megakadályozták, hogy valutáik túlzottan gyengüljenek a dollárhoz képest.

A feltörekvő gazdaságok ugyanis különösen nagy mértékben támaszkodnak a külföldi tőkére és érzékenyen érinti őket az erős dollár okozta tőkekiáramlás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az erős dollár árt a világgazdaságnak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást