Trump megbánhatja a fenyegetőzést

Infostart
2016. november 14. 18:25
Telefonbeszélgetésükben udvariaskodott vele a kínai elnök, de az egyik pártlap keményen odamondott Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek. A cikk szerint megbánja, ha meggondolatlan, tudatlan és kontár módon védővámokat vezet be a kínai árukra, mert akkor például akadályozzák majd az iPhone eladásokat.

A többmillió, bűnözőnek tartott bevándorló deportálásáról szóló megjegyzésén kívül Donald Trump egyelőre folytatja mosolyoffenzíváját.

A Fehér Ház majdani ura udvarias telefonbeszélgetés során ismerkedett össze Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akivel kölcsönös tiszteletükről biztosították egymást és az együttműködés fontosságáról beszéltek.

Nehéz elképzelni, hogy Hszi azonnal előállt volna a kényes kérdéssel, azzal, hogy mit gondolt komolyan Trump kampányígéreteiből és a Kínának célzott sértő megjegyzéseiből.

A megválasztott elnök ugyanis „csalónak” nevezte a nagy kereskedelmi partnert, és azt mondta 45 százalékos védővámot vet majd ki a kínai árukra. „A történelem legnagyobb lopását követik el”- mondta még.

Amit Hszi diplomatikusan valószínűleg nem feszegetett, azt néhány órával a hívás után kertelés nélkül előadta a pekingi vezetés egyik szócsövének tartott lap, az angol nyelvű Global Times.

„Donald Trump részéről naiv lépés lenne totális kereskedelmi háborút indítani. Ha tönkreteszi a kínai-amerikai kereskedelmet, akkor annak az amerikai ipar issza meg a levét. Az elnököt elítélik majd meggondolatlan, tudatlan és kontár politikájáért” - szólt a pekingi üzenet.

A Global Times hozzátette: Trump „védővámja” azonnali válaszlépésekhez vezetne: „a Boeing-megrendeléseket Airbus-megrendelésre cserélnék le. Nehézzé válna az amerikai autók és iPhone-ok eladása. Leállna az amerikai kukorica és szójaimport. Kína korlátozhatja az Amerikában tanuló diákok számát” – figyelmeztetett a lap.

Közben Hszi elnökhöz hasonlóan a kínai külügyminisztérium is diplomatikusan fogalmazott: „úgy gondolom, ha egy amerikai vezető népe érdekeit helyezi előtérbe, akkor olyan gazdaságpolitikát folytat, ami elősegíti a kínai-amerikai gazdasági és kereskedelmi együttműködést” – mondta a múlt héten a kínai külügyi szóvivő.

Kommentátorok megjegyzik, hogy a kínai vezetés ugyanakkor még mindig azt próbálja kitalálni, hogy mennyire valós a 45 százalékos védővámról szóló fenyegetés. A Guardian című lap idézi Paul Haenle volt amerikai diplomatát, aki a pekingi Csinghua Egyetem Carnegie központjának igazgatója. Szerinte a kínaiak azt szűrték le az amerikai választási kampányokból, hogy a kampányszólamokhoz képest a kormányra lépő elnökök pragmatikusabb politikát folytatnak.

„Trump védővámja feszültséget okozna Kínával és kárt okozna saját érdekeinknek” – mondta az egyetemi oktató.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Trump megbánhatja a kínai védővámot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást