Lefojtották a netet Törökországban

Infostart
2016. november 4. 13:45
Törökországban blokkolták a hozzáférést több népszerű internetes szolgáltatáshoz. Péntek hajnalban akadályozták a Facebook és Twitter közösségi oldalakhoz valamint az WhatsApp üzenetküldő programhoz való hozzáférést. Ezzel párhuzamosan több politikust is letartóztattak.

Péntek hajnalban Törökországban „lefojtották” a Facebookot, a Twittert, a YouTube-ot és a WhatsAppot – jelentette az ilyen tevékenységet megfigyelő Turkey Block nevű szolgálat.

Mint szakértők megjegyzik a „lefojtás” az a módszer, amikor annyira lelassítják a hozzáférést egyes oldalakhoz, hogy azok használhatatlanná válnak.

A Turkey Blocks azt írta Twitter-oldalán, hogy még reggel is korlátozott volt a hozzáférés. A jelenséget először a nagyobb török Telekom-szolgáltatóknál észlelték, miközben a kisebb szolgáltatók hálózatain még el lehetett érni a közösségi oldalakat.

Ellenzékiek a kormányt vádolják és azt mondták, hogy a lépés összefüggésben állt azzal, hogy letartóztatták a törökországi kurdok által támogatott Népi Demokrácia Pártja, a HDP két vezetőjét, illetve legkevesebb 9 parlamenti képviselőt.

A török hatóságok szerint egy terror-ellenes nyomozás miatt volt szükség a lépésre.

Tudósítók megjegyzik, hogy az internet-hozzáférés korlátozása egyre inkább bevett módszerré válik Törökországban, amikor meg akarják akadályozni, hogy a média gyorsan tudomást szerezzen a hatóságok egy-egy lépéséről és ezt követően polgári engedetlenség robbanjon ki.

Az elmúlt hét elején az ország dél-keleti részén teljesen blokkolták az internetet – a lépés hatmillió embert érintett és akadályozta az infrastruktúra működését és az orvosi ellátást is.

A sikertelen júliusi puccs után Törökországban továbbra is szükségállapot van érvényben. Azóta közalkalmazottak tízezreit bocsájtották el vagy tartóztatták le. Az intézkedés lehetővé teszi, hogy Erdogan elnök a parlament megkerülésével nyújthasson be törvényjavaslatokat.

A kormánypárt pedig olyan alkotmánymódosításra készül, amely még inkább kiterjesztené hatalmát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lefojtották a netet Törökországban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást