Miattuk bukhat meg a szabadkereskedelmi alku

Infostart
2016. október 25. 08:14
Most már komolyan fennáll a veszélye, hogy nem sikerül tető alá hozni az Európai Unió és Kanada szabadkereskedelmi megállapodását. Az alkut Belgium franciaajkú régiója, Vallónia és két további belgiumi képviseleti szerv torpedózta meg. Vallóniában hatalmas az ellenállás, a regionális kormányzat vezetője azt mondta: nem hajolnak meg a nyomás előtt.

Hiába fogadja el az EU 27 másik tagállama, az alku megbukhat Belgium egyik regionális parlamentjének ellenállásán – néhány nappal azelőtt, hogy a tervek szerint ünnepélyes keretek között aláírnák, teljesen összeomolhat az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás.

Az EU Achilles-inát ezúttal a stabilan szocialista érzelmű, 3,6 millió franciaajkú belga régió, Vallónia jelenti. Nemcsak a vallon vezetés, de Brüsszel szövetségi regionális kormányzata és a belgiumi frankofón közösség sem hajlandó elfogadni az egyezményt.

Belgium decentralizált államszerkezetének köszönhetően 7 különböző képviseleti szervnek kell elfogadnia az egyezményt, hogy az egész országot képviselő szövetségi kormány is igent mondhasson rá.

Vallónia szigorúbb munkaügyi védelmet, környezetvédelmi szabványokat és fogyasztóvédelmi lépéseket követel. Az ellenzők szerint a CETA túl sok hatalmat ad a nagy multinacionális cégeknek, amelyek így akár kormányokra is nyomást fejthetnek ki.

A legérzékenyebb pont a befektetők és a kormányok vagy képviseletek pénzügyi és kereskedelmi vitáinak kezelése. Bár az Európai Bizottság finomított az alku szövegén, Vallónia még mindig nem hajlandó elfogadni a megállapodást.

Az egyezmény értelmében felszámolnák a Kanada és az EU közötti vámok 98%-át. Az alku támogatói szerint ez elősegítené, hogy 20 százalékkal bővüljön a kereskedelem a felek között.

Az ellenzők viszont attól tartanak, hogy az egyezmény gyengítené a minőségi szabványokat és hogy az valójában a nagy cégeknek kedvez.

Paul Magnette a vallon autonómia vezetője azt mondta: „Semmilyen döntést nem hozunk ultimátum nyomása alatt”.

Sok európai vezető szerint a dél-belgiumi regionális kormányzat valójában belpolitikai játszmára használja fel a CETA-megállapodást.

Becslések szerint az EU-exportőrök évi 500 millió eurót takarítanának meg az alkuval.

A CETA sorsa az EU által más, nagy országokkal tervezett kereskedelmi egyezményeit is befolyásolhatja. Így veszélybe kerülhet az Egyesült Államokkal tervezett TIPP és a Japánnal tervezett szabadkereskelmi alku.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Miattuk bukhat meg a szabadkereskedelmi alku
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást