Ma lenne 80 éves Václav Havel

Infostart
2016. október 5. 16:49
Ma lenne 80 éves Václav Havel, a rendszerváltás utáni első csehszlovák, később cseh köztársasági elnök. Az évfordulóra már napokkal korábban megemlékeztek nemcsak Csehországban, hanem szinte az egész világon. New Yorkban már szeptember 28-án megünnepelték Havel születésnapját, Washingtonban pedig azt a napot Václav Havel nappá nyilvánították. Prágában teret neveztek el róla e jeles nap apropóján, és több tucat rendezvényre készülnek.

Václav Havel 1936. október 5-én született Prágában jómódú polgári család gyermekeként. A ´60-as években drámaíróként volt ismert, a ´70-es és ´80-as években, mint a Charta77 társszerzője, a fennálló rendszer ellen harcoló aktivista, politikai fogoly, több irodalmi mű szerzője. A rendszerváltás után előbb

csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök, élete alkonyán pedig filmrendező. Havel a Visegrádi Négyek egyik alapítója és a világpolitikát is befolyásoló európai gondolkodó volt.

Olyan személyiség, akit Csehországban és Szlovákiában is egyaránt ünnepeltek és átkoztak is. Csehszlovákia elnökének való megválasztása után első nyilatkozatában azt mondta, nem szeretné becsapni az embereket úgy, ahogy azt elődei tették. Azok, akik Havel elnökségét ellenezték azzal érveltek, hogy egyetértett az egykori Jugoszlávia bombázásával.

Václav Havel irodalmi és közéleti, politikai tevékenységét megszámlálhatatlan kitüntetéssel, díjjal, címmel ismerték el. Nemzetközileg elismert író volt, legsikeresebb neoavantgárd darabjai: Kerti ünnepély, Koldusopera, Audiencia, Verniszázs, Tiltakozás, Kísértés. Börtönlevelei Levelek Olgának, önéletrajzi beszélgetései Karel Hvízdalával Távkihallgatás, valamint Kérem, röviden címmel jelentek meg. Nem sokkal 2011 decemberében bekövetkezett halála előtt fejezte be a prágai tavasz ihlette Távozás című drámáján alapuló film forgatását.

Szobra áll kedvenc prágai kávéházában és a cseh főváros Nemzeti Színházában, 2014-ben leleplezték mellszobrát az amerikai Kongresszusban. A prágai nemzetközi repülőtér, számos közterület, intézmény és az általa alapított könyvtár őrzi nevét. Idén a prágai Szent Vencel-templom új harangjára vésik rá nevét és mellé egy szívet; utóbbit ugyanis gyakran használta levelezésében az aláírása mellett.

Ma este a cseh fővárosban több cseh és szlovák zenekar is fellép Václav Havel tiszteletére, a napokon át tartó ünnepségsorozat pedig két hét múlva csúcsosodik ki a Lucerna-palotában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ma lenne 80 éves Václav Havel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást