A német haderőt is bevonják a terrorizmus ellen?

Infostart
2016. augusztus 2. 19:00
A múlt hónapban történt müncheni ámokfutással kapcsolatban a német védelmi miniszter szóba hozta a hadsereg belföldi bevetését rendkívüli helyzetekben. Az ámokfutás idején az egyik müncheni kaszárnyában riadókészültséget rendeltek el arra az esetre, ha tényleg terrortámadással néz szembe a bajor főváros, de végül is a katonákat már nem vezényelték ki.

A müncheni Olimpia bevásárlóközpontnál történt ámokfutás annyira váratlanul érte a bajor főváros rendőrségét, hogy először szabályos terrortámadásra gyanakodott és az erőszak visszaverésére még a szomszédos Ausztria különleges kiképzésű – úgynevezett – Cobra egységeinek segítségét is elfogadta.

Összesen 2300 rendőr vett részt abban az akcióban, amely 9 ember életet követelte, mielőtt az ámokfutó saját maga ellen fordította pisztolyát. A történtek idején Ursula von der Leyen védelmi miniszter riadókészültségbe helyezte az Olimpia központhoz viszonylag közel eső kaszárnya fegyvereseit, akiknek beavatkozására azonban már nem került sor.

Az ügy vitát robbantott ki a berlini kormányon belül, mert a kereszténypártok már jó ideje szorgalmazzák, hogy a nemzetközi terrorveszély miatt módosítsák az alkotmány azon paragrafusát, amely csak külföldről fenyegető támadás esetén teszi lehetővé a katonaság beavatkozását. Jól értesült források szerint a müncheni ámokfutásnak a rendőrség határozott és gyors fellépése véget vetett, mielőtt a védelmi miniszter katonái elhagyhatták volna kaszárnyájukat, pedig Ursula von der Leyen példát szeretett volna statuálni a hadsereg beavatkozásával.

A bajor tartományi belügyminiszter pedig még az ámokfutás előtt szintén síkraszállt annak érdekében, hogy teremtsenek megfelelő jogalapot a katonaság rendkívüli alakulatainak bevetésére a belföldi terrortámadás leküzdésére. Hasonló szellemben nyilatkozott Mecklenburg–Előpomeránia ugyancsak kereszténypárti belügyminisztere is, aki úgy vélte, hogy a hadsereg olyan eszközökkel is rendelkezik, amelyeknek a rendőrség híján van.

A berlini kormányban résztvevő Szociáldemokrata Párt, ahogy a rendőrség szakszervezete is, határozottan ellenzi a katonaság belföldi beavatkozását.

Oliver Malchow, a rendőrszakszervezet elnöke az alkotmányt idézve kijelentette, hogy a törvény a rendőrséget bízza meg a belföldi biztonság és rend fenntartásával, míg a külföldről fenyegető veszély elhárítását a hadseregre bízza. Utalt arra is, hogy a rendőrség éppen a müncheni ámokfutás idején bizonyította rátermettségét a fegyveres erőszak leküzdésére.

Ursula von der Leyen viszont azzal érvel, hogy az alkotmánybíróság egy nemrég hozott határozatában egyértelműen lehetővé tette rendkívüli belföldi veszély esetén katonai egységek kivezénylését is, amely a rendőrséggel együtt lép fel a biztonság helyreállítására.

A védelmi miniszter utalt arra, hogy már három német tartomány kormánya is jelezte részvételét egy olyan parancsnoki szintű gyakorlaton, amelynek célja esetleges terrorveszély idején a haderő és a rendőrség különleges egységeinek logisztikai együttműködése.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A német haderőt is bevonják a terrorizmus ellen?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást