A Távol-Kelet válhat a szlovákok kedvenc üdülőhelyévé

Infostart
2016. július 19. 19:27
Elképzelhető, hogy azok a szlovák turisták, akik aggódnak az európai terrorfenyegetettség miatt, más országokat vesznek célba a jövőben. Például Vietnamot.

Robert Fico szlovák kormányfő múlt szombaton utazott az ázsiai országba, hogy tárgyalásokat folytasson a vietnami kormánnyal. Többek között arra az egyezségre jutottak, hogy a szlovák állampolgárok ezentúl vízum nélkül utazhatnának a távol-keleti országba.

„Üdvözöljük a hanoi kormány döntését, mely szerint kész átértékelni a vízumkötelezettséget Szlovákiával szemben. Az ország egyre közkedveltebb úti cél turistáink számára. Szlovákia a schengeni övezet részeként mindent megtesz a vízumkapcsolatok megkönnyítése érdekében” – mondta Fico, miután tárgyalt a vietnami kormányfővel.

Az ázsiai országnak idén év végéig kellene átértékelnie vízumpolitikáját.

Lukáš Parízek szlovák külügyi államtitkár szerint egyelőre nem lehet pontosan kijelölni a határidőt, de Pozsony üdvözölné, ha ez még idén megtörténne. „Látjuk, mi zajlik Egyiptomban, Törökországban, de éppúgy Európa más országaiban is. Mindez elveszi a kedvét a turistáknak az utazástól és más helyeket választanak szabadságuk eltöltésére” – fogalmazott a külügyi államtitkár.

Parízek úgy véli, éppen Vietnam az egyik legérdekesebb úti cél, ahová mintegy négyezer szlovákiai turista látogat el évente, ezért sokat segítene, ha eltörölnék a vízumkényszert.

Szlovákia érdekes lehet Vietnam számára a közös együttműködés kialakításában is, mivel a szlovákiai vállalkozók körében nagy az érdeklődés a távol-keleti beruházások iránt, az ő utazásukat is megkönnyítené, ha nem lenne kötelező a vízum.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Távol-Kelet válhat a szlovákok kedvenc üdülőhelyévé
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást