Volt katona a Baton Rouge-i rendőrgyilkos

Infostart
2016. július 18. 10:55
Ismét rendőröket öltek meg az Egyesült Államokban. Két héttel azután, hogy a Louisiana állambeli Baton Rouge-ban a rendőrök vitatott körülmények között agyonlőttek egy fekete férfit, egy fegyveres három rendfenntartóval végzett. A dallasi vérengzés után, rövid időn belül ez már a második ilyen eset.

Ismét egy volt katona ölt rendőröket – ezúttal Louisiana fővárosában, Baton Rouge-ban. Az eset szinte bizonyosan a főleg fekete polgárok elleni rendőri túlkapásokat követő bosszú lehet.

Két hete a városban lőttek agyon helyi rendőrök egy igazoltatás során földre kényszerített fekete férfit. Ez és egy másik sokkoló eset nyomán több amerikai városban kezdődtek tüntetések a rendőri túlkapások miatt.

Dallasban, az egyik ilyen felvonulás során egy volt katona öt fehér rendőrt lőtt agyon. A színes bőrű veterán – akit később megöltek – azt mondta, hogy fehéreket akart ölni.

Baton Rouge-ban szintén egy volt katona, egy egykori tengerészgyalogos ölt meg három rendőrt, és nem számított neki, hogy az áldozatok között fekete is volt .

A támadóról, akivel a rendőrök végeztek, kiderült, hogy a gyilkosságokat 29. születésnapján követte el. Gavin Eugene Long hat éve szerelt le, és a több száz mérföldre lévő Kansas City-ből érkezett a louisianai fővárosba.

A rendőrség most azt vizsgálja, hogy a gyilkos csapdába csalta-e a rendőröket egy hamis segélykérő hívással. Egyes szemtanúk szerint már azelőtt is lövöldözés folyt, hogy a rendőrök a helyszínre érkeztek volna.

Az egyik mostani áldozat, a színes bőrű Montrell Jackson rendőrtiszt korábban, a szintén fekete Alton Sterling halálával záruló rendőri fellépés után azt írta: fizikailag és érzelmileg is kimerült. Mindkét oldal érzelmeit átélve hozzátette: amikor egyenruhát visel, gyűlölködő pillantásokat kap, amikor civilben jár, akkor egyesek fenyegetőnek tartják bőrszíne miatt.

Long másik megnevezett áldozata Matthew Gerald volt, aki hozzá hasonlóan a tengerészgyalogságtól szerelt le.

A támadó összesen hat rendőrre lőtt rá, a három halott mellett hárman megsebesültek. Szemtanúk arról beszéltek, hogy 25-30 lövést hallottak.

Barack Obama elnök néhány napja Dallasban összefogásra szólított fel, és sürgette, hogy a rendőrök és a fekete polgárok jogaiért kampányolók próbálják megérteni a másik oldalt.

Most újabb atrocitásra kellett reagálnia: „semmi sem igazolhatja a rendőrség elleni erőszakot... ezek gyáva emberek támadásai, akik nem fejezik ki senkinek az érdekeit” – mondta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szvetnik Endre tudósítása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást