Aggódnak a lengyelek a Brexit miatt

Infostart
2016. június 22. 15:11
A Nagy-Britanniában élő lengyelek és más migránsok aggódnak a Brexit, azaz amiatt, hogy Nagy-Britannia esetleg kiléphet az Európai Unióból. Egy statisztika szerint a brit földön élő EU-s dolgozók 85%-a nem felelne meg a vízumkövetelményeknek, ha az esetleges Brexit után a külföldieket sújtó korlátozásokat vezetne be Nagy-Britannia.

850 ezer lengyel él Nagy-Britanniában, ami azt jelenti, hogy az övék a szigetország legnagyobb nem-brit közössége.

Sok őslakos számára ők jelképezik, hogy hogyan változott meg az ország a 10, többségében kelet-európai volt szocialista állam uniós csatlakozásával.

A 2004-es bővítést követően a britek azok között voltak, akik a jogilag lehetséges korlátozásokat feladva megnyitották munkaerőpiacukat a keletiek előtt.

Akkoriban pörgött a gazdaság és az ingatlanpiac, és míg az őshonos brit mestereket nagyon nehezen lehetett levadászni egy lakásfelújításhoz, addig a lengyel munkások és vízvezeték-szerelők ritkán mondtak nemet és olcsóbbak is voltak.

Ők most aggódva várják, mit hoz a csütörtöki Brexit-népszavazás.

„A britek azt hiszik, hogy mi, a bevándorlók vesszük el az ő munkájukat. Pedig nem sokan dolgoznának olyan körülmények között, mint mi”

– mondta a Financial Timesnak a kiszállítóként dolgozó, 32 éves Arkadisz Madejski.

„Félünk, nem tudjuk mi lesz. Két gyerekem jár itt iskolába, itt fizetem az adót, nem dobhatnak csak úgy ki” – jegyezte meg a 32 éves Karolina Kula bolti dolgozó.

Bár a nagy-britanniai lengyelek kétharmada aggódik a lehetséges Brexit miatt, a lengyel kormány örülne annak, ha valamilyen okból hazamennének, mert, mint a miniszerelnök-helyettes elmondta: honfitársai egytizede vándorolt el az utóbbi évtizedekben.

Hasonlóan gondolkodik a magyar kormány is, amely az idén irodát nyitott Londonban azért, hogy elmagyarázza az itt élő magyar fiataloknak a hazatérés előnyeit.

Egy brit tanulmány szerint az országban dolgozó EU-migránsok 80 százaléka nem felelne meg az esetleges Brexit-et követő vízumszabályoknak.

A lengyel IBRiS közvélemény-kutató felmérése szerint Nagy-Britannia kilépése nyomán az itt elő lengyeleknek kevesebb, mint a fele akarna az országban maradni, míg negyedük ellenkezés nélkül hazamenne, ha a britek elküldenék.

A lengyel politika számára pedig a francia-német tengelynek ellensúlyt jelentő Nagy-Britannia esetleges kilépése nagy veszteség lenne. Aktív NATO-tagként a britek emellett szerepet vállalnak a lengyelek számára fenyegetésnek tartott Oroszország elrettentésében.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aggódnak a lengyelek a Brexit miatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást