eur:
393.54
usd:
364.51
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A magyar szurkolók már Marseille-ben készülnek a meccsre

Jóindulatú érdeklődés kíséri a magyarokat Marseille-ben, egy nappal a magyar-izlandi mérkőzés előtt. A hatóságok nem tartanak különösebb rendbontástól, a helyi média pedig a magyar szurkolók egy részéről készített riportot. Közben a rendőrség közölte, hogy az Európa-bajnokság kezdete óta több mint háromszáz személyt állítottak elő.

Az itteni emberek nem angolok, nem provokálnak és nem keresik a verekedést” – válaszolta Jean-Jacques Fiorito, a Marseille-ben kiadott La Provence című regionális napilap újságírója arra a kérdésre, hogy a magyar szurkolóknak kell-e tartaniuk francia huligánok esetleges támadásaitól.

Múlt szombaton a lengyel-északír mérkőzés előtt Nizzában francia ultrák provokálták a két csapat békésen söröző szurkolóit, melyből aztán kisebb tömegverekedés kerekedett.

Az esetet követően négy franciát előállított a rendőrség, és ezzel kapcsolatban a mérkőzéseket övező hangulatról riportokat készítő, a vidéket kiválóan ismerő Jean-Jacques Fiorito azt mondta, köztudott, hogy a nizzai szurkolók az átlagosnál forrófejűbbek, a fentihez hasonló eset szerinte Marseille-ben nem fordulhat elő.

Ezzel együtt rosszindulatú emberek mindenhol léteznek, tehát elszigetelt konfliktusokat nem lehet teljesen kizárni – tette hozzá. „Jó hangulatú találkozóra számítunk, a hatóságok a magyar-izlandi mérkőzést nem tartják kockázatosnak” – zárta a beszélgetést az újságíró.

A La Provence egyébként csütörtöki számában a magyar szurkolók egy csoportjáról készített riportot, akikre azért csodálkozott rá a lap újságírója, mert Marseille-től meglehetősen távol, a francia Alpokban található, a sípályáiról ismert Puy-Saint-Vincent nevű faluban ütötték fel főhadiszállásukat. De a helyi média figyelmét az sem kerülte el, hogy a Carpathian Brigade-osok egy csoportja a Marseille-közeli Vitrolles-ban készül a szombati mérkőzésre.

Általánosságban az mondható, hogy lecsillapodni látszanak a szurkolói kedélyek, a rettegett angolok például különösebb rendbontás nélkül ünnepelték csapatuk győzelmét Lens-ban, a csütörtöki Anglia-Wales mérkőzés után. A francia rendőrség közlése szerint a bajnokság kezdete óta összesen 323 szurkolót állítottak elő, közülük közel kétszázat helyeztek előzetes letartóztatásba, három orosz szurkolót pedig letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Marseille-i bíróság.

Ez utóbbiak kapcsán egyébként kisebb diplomáciai feszültség alakult ki a két ország között, az oroszok ugyanis bekérették Franciaország moszkvai nagykövetét, hogy jelezzék: nem tetszik nekik a szurkolóikkal szembeni francia bánásmód.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×