Újabb húsz szíriai tervezi, hogy elhagyja Szlovákiát

InfoRádió
2016. május 19. 22:00
"Miután a Szlovákiában tartózkodó 149 asszír keresztény közül 21-en bejelentették, hogy visszatérnek hazájukba, újabb 20 menekült tervezi, hogy elhagyja Szlovákiát" - jelentette be a Szlovák Migrációs Hivatal igazgatója. A belügyminisztérium eközben már közölte, hogy a távozó irakiak helyébe nem tervezi újabb menekültek befogadását.

 A menekültek távozása nem jelenti azt, hogy Szlovákia kudarcot vallott volna integrálásuk terén. Bernard Priecel, a Migrációs Hivatal igazgatója ugyanis azt mondta, a menekültek főleg a honvággyal és a kultúrák közti különbségekkel indokolták döntésüket, mely szerint visszatérnek hazájukba.

„Hallottuk, hogy további, körülbelül 20 személy tervezi a hazatérést. Ezek természetes dolgok, amivel számoltunk. Tudtuk, hogy nem mindenki marad itt azok közül, akik menedékjogot kaptak Szlovákiában” – magyarázta a hivatal igazgatója.

 Ha újabb 20 személy hagyná el az országot, az azt jelentené, hogy a decemberben Szlovákiába érkező 149 asszír menekült nem egész egy harmada térne vissza szülőhazájába. A megüresedett helyeket azonban Szlovákia nem tervezi betölteni újabb menekültekkel. „Egyelőre nem tervezzük a pótlást, mert rengeteg munkával jár, mégiscsak a világ teljesen más részéből származnak. Nem látok esélyt arra, hogy növeljük kapacitásainkat” – mondta Robert Kaliňák belügyminiszter.

Szlovákia az idei év nem egész öt hónapjában 151 személynek adott menedékjogot, ami több, mint az elmúlt 9 év alatt jóváhagyott összes menedékkérelem.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Újabb húsz szíriai tervezi, hogy elhagyja Szlovákiát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást